Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Papp Imre: Erkölcs és vallás viszonyának problematikája
368 PÉTERFFY GEDEON de egyben kitűnik az is, hogy a keresztény bölcseleti gondolkodás tud eligazító szempontokat nyújtani mind a két különböző szerkezetű nemzetközi államtársadalom elvi megalapozásához. Hogy a nemzetközi igazságosság megvalósulása milyen politikai szerkezetű nemzetközi közösséget kíván, az eleve nem dönthető el, s ez kitűnik abból is, ha az államon belül érvényesülő törvényes igazságosság eszméjéből keresünk eligazító szempontokat. Szent Tamás legalábbis nyitva hagyja ezt a kérdést. Azt mondja ugyanis, hogy a törvény- alkotás — tehát az állami közösség egész életének irányítása — egyaránt lehet az egész közösség kezében, vagy annak az egynek a hatalmában, aki a közösség gondját viseli.1 S bár éppen most a nemzetközi életnek legvitatottabb kérdése, hogy zárt gazdasági rendeket jelentő egyhatalmi rendszerek csoportjai, vagy egy általános, demokratikus szellemű államszövetség által lehet elérni a világ igazságosabb rendjét, ebben a vitában a keresztény tanítást nem lehet eleve egyik felfogás oldalára sem állítani. Az Egyház eddig elismert minden kormányformát és rendszert, amely megfelelt a közjó és igazságosság követelményeinek, a nemzetközi életben is elfogadhat bármely rendet, ha az meg tudja valósítani az egyetemes, nemzetekfeletti igazságosságnak célját, az egész emberiség közös javát. A nemzetközi élet mai helyzetében a gazdasági szolidarizmus és politikai imperializmus ütközésének idején az igazságosság megvalósulásának legfőbb problémája az élet és a tételes jog által rögzített rend ütközése volt. A politika és jog küzdelme a statusquo fenntartása és a tovahaladó élet szembeállításává vált. A gazdasági helyzet tarthatatlansága adott súlyos figyelmeztetéseket arra, hogy maga az élet követel változtatásokat politikai téren is. Az igazságosság mint dinamikusan ható erő lépett fel, amely az életen akar alakítani. A természetjoghoz való visszatérést is nagyrészt az a gondolat ösztönözte, hogy ez visz mozgalmasságot a jogba, amelynek eleven erővel kell rendelkeznie, ha az állandóan változó életet szabályozni akarja. A keresztény gondolkodás állandóan hirdette a jogi elvek és erkölcsi tételek változatlanságát, azonban teljesen téves lenne azt gondolni, hogy a keresztény felfogás szerint az igazságosság eszméjének szolgálata azonos ienne egy megszabott rend védelmével. Hogy szerintünk is lehet dinamikusan ható erő, az kitűnik abból az egyetemesen vallott tételből, hogy bár az isteni törvény változatlan, de az emberi törvények nem, és nem is lehetnek azok.2 Az emberi, tételes joggal megállapított rend változását gyakran éppen a magasabb igazságosság eszméje követelheti meg. A mai felfogás azonban magába a természetjogba, a tételbe viszi be a változékonyságot. A természet joga ezek szerint nem lenne más, mint az állandóan változó valóságnak, az életnek egy adott helyzetben való kifejezése, meghatározása. Az új természetjogi iskola szerint soha sem volt abszolút természetjog, mert minden egyes kor másban látta az ember természetének lényegét és mások voltak a jogi elvei.3 1 I—II. 90, 3. 3 Dietze : i. m. 139. o. 2 I—II. 97, 1 ad 1., 2.
