Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Petruch Antal S. J.: Lemondott-e Kálmán királyunk a guastallai zsinaton az invesztitúráról?
vetette maga előtt ezt a kérdést, de azzal nyugtatta meg magát : «Galla Ferenc tagadja a refutációt, de érvelése éppen nem meggyőző».1 Minthogy a szentistváni kornak újabb magyarázata a guastallai zsinaton történt lemondásra, mint egyik pillérére támaszkodik, azért lássuk közelebbről, lemondott-e Kálmán király 1106-ban a guastallai zsinaton az invesztitúráról. Feltűnő, hogy sem a hazai, sem pedig a külföldi egykorú följegyzések nem tudnak semmit erről. A guastallai zsinatnak egyik részvevője, Ekkehardus aurai apát (-j-1126) Chronicon-jában leírja a zsinat lefolyását, a pápának az azon elért sikereit, de mélyen hallgat a magyar királynak az invesztitúráról való lemondásáról, s még meg sem említi, hogy Kálmán képviseltette volna magát a zsinaton.2 Ez a hallgatás 1 I. m. 881” 2 Chronicon universale ab orbe condito usque ad annum 1125, MGH. Pertz, SS. VI. p. 241—2. Rajner i. m. 331—2. ; Tomcsányi i. m. 17. ; Galla i. m. 127. Rajner iparkodik érvet kovácsolni Kálmán király lemondása ellen abból is, hogy Pandulfus nem emlékszik meg erről II. Paschalis életrajzában. «Pedig — úgymond — a sokat zaklatott pápa ezernyi félelmei és megaláztatásai között a magyar király követségét és lemondását, mint a pápa apostoli fáradozásainak kedvező eredményét... érintetlenül nem hagyhatta volna». 1. m. 332. Igaz, hogy Randulfus már 1108-ban mint tiszt teljesített szolgálatot II. Paschalis közvetlen környezetében — később klerikus, sőt bíboros lett —, tehát tudomást kellett volna szereznie a magyar király lemondásáról. Azonban ne felejtsük el, hogy a guastallai zsinatot és annak ügymenetét alig említi. Irodalmi működése után ítélve, általában kevésbbé érdeklik őt a szorosan vett egyházi ügyek ; nagyobb kedvét leli a harci zajban, lázadásban és mindenféle kalandban. így pl. II. Kallixtusz életrajzában csak megemlíti a roppant jelentőségű wormsi konkordátumot. (L. Duchesne, Le Liber Pontificalis II, Paris 1892, XXXIII—XXXVII, 299.) Ha azonban azt mondja valaki, hogy a szóbanforgó életrajz nem is származik Pandulfustól, hanem Petrus Pisanustól (mint A. Brackmann, Liber pontificalis ; Realencyklopädie für protestantische Theologie und Kirche XI3, 1902, 444), akkor sem lehet bizonyítani hallgatásából, mert pl. egy szóval sem említi az 1112. évi lateráni zsinatot, — de azért az mégis csak megvolt. Még nagyobb jelentőséget tulajdonít Rajner annak, hogy a Liber censuum a magyar király lemondását nem közli. «Ez a munka a római egyház hivatalos gyűjteményének tekintendő, amennyiben Cencius . .. III. Kelemen és III. Celesztin pápák idejében a római egyház kamarása, hiteles oklevelek alapján állította össze. A munka 1192-ben készült el. A magyar király esetleges lemondása az invesztitúráról bizonyára oly fontos esemény volt a római egyházra nézve, hogy azt a guastallai zsinat hivatalos ügyiratai között kétségkívül megőrizték, és Cencius az ő gyűjteményéből semmiesetre ki nem hagyta volna.» (1. m. 333.) Ez az érv azért nem bizonyít, mert elfelejti, hogy Cencius Liber censuum c. művében nem írta meg a pápák életét és viselt dolgait, hanem az eredeti kézirat tanúsága szerint azok jegyzékét nyújtja csupán, így II. Paschalisról csak ennyit jegyzett föl : «Paschalis II sed. a. XVIII m. V d. VII, post MC annum inc. Dom., et cessavit d. II. (Duchesne i. m. XLIII2.) A Liber censuum későbbi kiadásai a pápák elég bő életrajzaival vannak LEMONDOTT-E KÁLMÁN KIRÁLYUNK AZ INVESZTITÚRÁRÓL? 323 21*
