Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Petruch Antal S. J.: Lemondott-e Kálmán királyunk a guastallai zsinaton az invesztitúráról?
322 PETRUCH ANTAL Tóth Zoltán pedig így foglalja össze nézetét: Trónrajutása után «Kálmán király Szent László utolsó éveinek politikai irányzatával azonnal szakítva, kezdettől fogva a pápai küzdőfél hívei közé szegődött, de, mint a következmények bizonyítják, távolról sem Szent László őszinteségével. Nagyot csalódnánk, ha azt hinnőnk, hogy az invesztitúra feladását könnyű áldozatnak tekintette. Uralma első tíz esztendeje elvi nyilatkozat nélkül telt el. A nagy harc még állott. IV. Henrik egyre gyöngülő lélekzettel, de haláláig tusakodott a régi rendszer fenntartásáért ; a magyar király pedig hallgatott, egészen félreérthetetlen kibonyolódásra várt. Honnan tudjuk ezt? A császár halála 1106-ban úgy látszott, hogy eldöntötte a küzdelmet s Kálmán a guastallai zsinaton még ugyanazon esztendőben bejelentette lemondását az invesztitúráról. Szent István jogköre egyszerre a múlté lett. Legalább papiroson. De az élet, az idő nem állott meg 1106-ban, sőt váratlan fordulatok után erőteljes áramlással tört az ellenirányba. A cannosai hullámhegy Ull-re hullámvölgybe fordult. II. Paschalis pápa a császár foglya! Gondolatolvasók nem vagyunk, de annyit meg kell állapítanunk, hogy ezzel az alakulással párhuzamosan, illetve ennek nyomában a guastallai «Deo volente cavebimus»-ígéret egészen érthetetlen és váratlan alkalmazásával találkozunk. Némi zökkenő után Kálmán és utódai zavartalanul gyakorolják az invesztitúrát, joguknak vélik a püspökök áthelyezését, esetleg letételét is, még hat évtizeden át, egészen 1169-ig, III. István egyházi konstituciójának kibocsátásáig. Furcsa és hovatehetetlen fordulat, ha nem kísérlünk meg Guastalla, illetve 1111 után közbeiktatni valami újabb igénybejelentést, mely a régi királyi jogokat megpróbálja új életre kelteni. S képzelhetünk-e célravezetőbb módszert, mint a jogokat ünnepélyesen deklarálni, minél tömörebben összefoglalni s ami legfontosabb, jogforrásul egyenesen a Szentszéket jelölni ki... Érthető s a viszonyok természetéből folyik tehát, hogy Kálmán a pápa kijelölte alapra épített. Mennyivel inkább kötelezettnek érezheti magát a Szentszék, ha nem valamiféle eléje terjesztett s természetes kritikát kiváltó felsorolásból, hanem szigorúan egyházi köntösbe öltözködött, tehát nehezen bolygatható szövegből derül ki, hogy Szent István sok-sok és a XII. századba már aligha illő joga egyenesen a kortárs pápától eredő. Ha nem tévedek, a Hartvik-legenda megszerkesztésének ez a szükséglet a szülője».1 Ezek szerint Kálmán király a guastallai zsinaton lemondott az invesztitúráról s ez a lemondás a Hartvik-legenda megbízhatóságának próbaköve ; annak a legendának, mely Szent István korára nézve nem egy fontos kérdésben ad felvilágosítást. Ha ez így van, akkor fölmerül a kérdés: történelmi tény-e az említett lemondás? Tóth Zoltán is föl1 A Hartvik-legenda kritikájához. A Szentkorona eredetkérdése. 1942, 87—90.
