Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)

Szörényi Andor: Áldás és mágia az Ószövetségben

Sőt az sem mindegy, hogy kire mondják az áldást vagy az átkot, megérdemli-e az illető vagy sem, hanem ismételten nem a szavakban bentrejlő titkos erőktől, hanem erkölcsi követelményektől teszi függővé a Szentírás az áldás és átok hatékonyságát ! «Ahogy a madár tovaszáll és a fecske elrepül, az ok nélkül kimondott átok sem talál.» (Péld. 26, 2.)

Az áldásnak és átoknak ez erkölcsi föltételeit gyönyörűen fejtegeti a Zsolt. 24, 4—5. Nem csoda tehát, hogy Begrich is kénytelen elismerni, hogy : «Jahvénak és az áldásnak mindinkább erősödő kapcsolatával függ össze kétségkívül az, hogy a ránkmaradt példákban az áldást majdnem kizárólag azok kapják, akik megfelelnek a Jahve-vallás által az emberek iránt támasztott erkölcsi követelményeknek.»1 És ez így is van, habár ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy különösen a kinyilatkoztatás első idejében az egyénre mondott és adott áldás nem csupán, sőt nem is elsősorban az egyén érdemeit nézi, néha egyenesen az egyén érdemtelensége ellenére is működik és hatékony — gondoljunk csak Jákob és Juda esetére ! —, mert a kinyilatkoztatás őskorában nem az egyén, hanem a közösség, nem a jelen, hanem a jövő állott az áldásnak hatósugarában. A Jákobnak adott áldás elsősorban és főként nem Jákobnak, hanem az ő utódainak, a belőle származó népnek szólt és ezért a népért, ezekért az Isten örök tervei szerint kiválasztott utódokért kapja Jákob az elsőszülöttségi áldást.

De kezdettől fogva az a hit jut kifejezésre az Ószövetségben, hogy az áldás és átok ereje nem valami titokzatos mágikus hatalomtól, hanem egyesegyedül Jahvétól származik: az áldás Jahve ajándéka és az átok Jahve büntetése ! És ha egy másik helyen Begrich azt is elismeri, hogy a zsoltárok szerzői nem hittek a varázserőben, csak még használják azokat a formulákat, amelyek elárulják, «hogy mit jelentettek Izrael életében az «idők előtt» az önmaguktól hatékony mágikus átokszavak ; magában azonban a Zsoltároskönyvben ezeket a formulákat már nem gondolják önmagukban hatékonyaknak, amit már az is bizonyít, hogy a Jahvéhoz intézett imádságokban találjuk meg azokat.»1 2 Akkor ez a mi tételünk teljes igazolása. Mert ezzel Begrich maga is elismeri azt, hogy a Jahve vallás követői számára a különböző áldó és átokformulák nem jelentettek semmi varázslattal összekapcsolt dolgot. Amióta az izraeliták Jahvéban hittek, nem lehet szó náluk mágikus gondolatvilágról.

Hogy az egyes formulák mit jelentenek, azt nem lehet a kontextusból kiszakított és a «primitiv» népek gondolatvilága szerint exegetizált szavakból megállapítani, hanem az egész szövegből, a párhuzamos helyekből, az egész Ószövetség teológiájából kell megállapítani azt, hogy mit jelentett az az áldás vagy átok a szerző korában, a szerző szájában, a szerző gondolat- világában ? ! Végeredményben Begrich megkerüli a problémát és kiÁLDÁS ÉS MÁGIA AZ ÓSZÖVETSÉGBEN 29

1 I. m. 297 old.

2 I. m. 228 old.