Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Erőss Alfréd: XII. Pius pápa legújabb körlevelének jelentősége
310 ERŐSS ALFRÉD Scheeben már világosan látja, hogy az Egyházról szóló tanítást nem lehet az apologetikában a maga teljességében kifejteni, s ezért szükséges, hogy a szorosan vett dogmatikában is helyet biztosítsunk neki. A keresztény hit titkairól írt nagyszerű művében külön helyet biztosít az Egyháznak (Die Mysterien des Christentums, legújabb kiadás 1941, 442—466) és a nagyszabású Dogmatika tervezetében a Krisztológia után akarta tárgyalni az Egyház-tant (Dogm. I. n. 1120), korai halála azonban megakadályozta a terv keresztülvitelében. Scheeben elgondolása termékeny talajt kapott korunk vezető hittudósainál. Elveinek legtisztább tükrözését adják Schütz Antal következő szavai : «Az Egyház kérdésének ez a gazdag elágazása és időszerűsége szükségessé teszi az Egyházról szóló katolikus tanításnak dogmatikai tárgyalását. Az Egyházzal az apologetika is foglalkozik... De az Egyház mivoltát egész mélységében és jelentőségében csak a dogmatika tárhatja föl. Az Egyház ugyanis nagy titok, a megtestesülés titkának tükrözése ; természetfölötti mivoltát, hivatását, jellegét és értékét csak a hit szeme látja meg teljes valóságában» (Dogmatika2 II, 239). Az Egyháztannak ma már külön helyet biztosítanak dogmatikáikban : Gutberiet (a Heinrich-féle sorozatban), Schell, Bartmann, Schmaus (Kath. Dogmatik 1940, II/l Kirche u. Göttliches Leben im Menschen), Stolz (Manuale Theol. Dogmaticae, 1939, fase. VII), valamint Diekamp latin kiadásának tervezetében (Theol. Dogmaticae Manuale 1933, I p. VIII). Mellettük még mindig egész sorát látjuk azonban a kézikönyveknek, amelyek az apologetikán kívül nem térnek ki az Ekkleziológia módszeres tárgyalására. így Schlagenhaufen, aki Lercher nagyon alapos dogmatikáját átdolgozta s olykor épp legeredetibb értékeitől fosztotta meg, kénytelen elismerni, hogy az Egyházról szóló dogmatikai kérdések «vagy az apologetika jegyzeteiben lézengenek, vagy a különböző dogmatikai traktátusokban föllelhető utalások árnyékában sínylődnek» (ZfkTh 1941, 92). Már pedig az apologetika, bármennyire nélkülözhetetlen feladatot teljesítsen, épp tudományos meghatároltságánál fogva az Egyház dogmáját nem tárhatja föl (v. ö. Ranft, Die Stellung der Lehre von der Kirche im dogmatischen System, 1927). Ennek következménye, hogy a dogmatikai Egyház-tan, a Krisztologia és kegyelemtan egyéb kérdéseihez viszonyítva, még nem bontakozott ki kellő mértékben. Gyakorlati téren pedig innen még szomorúbb következmények eredtek. Az Egyházat csak az apologetika szemszögéből tekintve, egyGedanke 1935, 116—124; Kerkvoorde, Le Mystère de l’Eglise d'après Scheeben, in Vie Sp. 1939, 113—131. — Stolz kritikája alapjában célt téveszt, mert Scheeben «Mysterien» c. könyvének Rademacher által önkényesen átalakított kiadására támaszkodik. Scheeben másik népszerű művét, «Az isteni malaszt fennségéről», P. Weiß dolgozta át annak idején s kihagyott beló'le minden sajátos értéket. Kár, hogy a magyar fordítás ezt a meghamisított Scheebent közvetítette a magyar olvasóknak.
