Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)

Pataky Arnold: Adatok Szent János misztikájához

ADATOK SZENT JÁNOS MISZTIKÁJÁHOZ 195 mondott nagy búcsúzó beszédében igen világosan kijelentette a szőlőtő és a szőlővesszők allegóriájában.1 Jézus az isteni szőlőtő, a mennyei Atya a szőlőműves. A tanítványoknak Jézusban kell maradniok, mint ahogy a szőlővesszőnek is a szőlőtövön kell maradnia, mert a hívekbe a természetfölötti kegyelem élete csak az isteni Szőlőtőből áradhat. A szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt, ha nem marad a szőlőtövön, és a szőlőtő éltető nedve beléje nem árad. Aki Jézusban marad, Vele egyesülve a megszentelő kegyelem által, abba belé áramlik az isteni élet, és ő bőséges termést hoz a lelki életben. Jézus nélkül semmit sem tehe­tünk ; aki nem marad Őbenne, azt kivetik, mint a terméketlen szőlő­vesszőt, és elszárad ; összeszedik, a tűzre vetik és elég. Tehát nemcsak az Atya marad a Fiúban2 és a Fiú marad meg az Atya szeretetében,3 hanem a hívek is Krisztusban, az Ő szeretetében maradnak.4 Viszont aki Jézust szereti és az Ő beszédét megtartja, azt az Atya is szeretni fogja, «és hozzája megyünk és lakóhelyet szerzünk nála».5 A «lakóhely» kifejezésére Szent János a juovrj szót használja, amely állandó lakást, nem pedig ideig-óráig tartó szállást jelent. Az Istent szerető és az Istentől szeretett lelket pedig lefoglalja a maga számára a Szentlélek is, aki «nálatok marad és bennetek leszen ».6 Szent János tanítása szerint tehát a kegyelem állapotában levő lélek a teljes Szent- háromságnak örök lakóhelye és örök tulajdona . . . Ezt a fölséges gondolatot, hogy a kegyelmi életet élő lélek az Istenben marad és az Isten őbenne, lépten-nyomon kidomborítja Szent Jánosnak első levele is. Ha megtartjuk az Úr Jézus parancsait, akkor tökéletes (rereÁeíwrai, mint Ján. 17, 23-ban) bennünk az Isten szeretete, és ebből tudjuk meg, hogy Őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy Jézusban lakik, annak úgy is kell járnia, ahogyan Jézus járt.7 A Szentlélek kenete, vagyis az apostoloktól tanult igaz hit marad­jon meg a keresztényekben, akkor ezek Krisztusban maradnak és nem szégyenülnek majd meg az Ő eljövetele alkalmával.8 Aki testvérét sze­reti, a világosságban marad.9 Ha az Isten igéje, amelyet a kereszté­nyek kezdettől fogva hallottak, megmarad bennük, akkor ők is meg­maradnak a Fiúban és az Atyában.10 Aki az Úr Jézusban marad, nem vétkezik ;u aki az Istentől született a megszentelő kegyelem által, bűnt nem cselekszik, mert az Isten magva, a megszentelő malaszt van benne. Az ilyen nem vétkezhetik, mert az Istentől született .12 E szavakkal az 15 1 Ján. 2 Ján. 3 Ján. 4 Ján. 6 Ján. 6 Ján. 7 Ján. 15, 1—8 (a görög szöveg számozása szerint). 14, 10. 15, 10. 8 Ján. I. 2, 20. 27. 28. 15, 7. 10. 9 2, 10. 14, 23. 10 2, 24. 14, 17. 11 3, 6. I. 2, 5. 6. 12 3, 9. 13*

Next

/
Thumbnails
Contents