Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Horváth Sándor O. P: A pápaság mint a vándoregyház világossága és erőssége (Folyt.)
16 HORVÁTH SÁNDOR O. P. főleg ennek fejére, Péter utódára. Nem hiába kérdezte Pétertől : szeretsz engem?1 És csak akkor adta meg neki a végleges apostoli megbízatást, amikor háromszori ünnepélyes biztosítást hallott Péter szájából. Krisztus tehát nemcsak az értelmi kincseivel való sáfárkodást bízta Péterre, hanem szeretetének, amely a megváltásra ösztönözte, a megőrzését és az emberekkel való közlését is. Péter utódai tehát csak apostoli megbízatásuk teljességét vallják és gyakorolják, mikor ezt a kezükbe tett nagy kincset őrzik, a szeretet érvényesülését sürgetik. Krisztus szeretetének életösztöne nyilvánul meg szelídjellegü oktatásukban és törvényhozásukban,1 2 de ez tör ki akkor is, mikor nem engedik meg, hogy a vándorhívő és a megváltást igénylő lelkek ennek vonzóköréből eltávozzanak. Ha tehát a romlott természet birtokosainak nem elég a tiszta szeretet szava, akkor csak a maga dicsőségéért buzgólkodó örök Szeretet példáját követik, ha a jog nyelvén szólalnak meg és ennek kényszerítő erejében kormányoznak. A szeretet követelményeinek tesznek ezzel eleget és ennek említett legfőbb törvényét érvényesítik. Ha nem így tennének, hűtelen sáfároknak kellene mondanunk, akikre szószerint alkalmazhatók lennének azok a szemrehányások, amelyekkel a Jópásztor azokat illeti, akik nem az akol kapuin át, a jóindulatú szereteten keresztül közelednek a juhokhoz : fur et latro.3 Az Egyház mysteriuma tehát azt mutatja, hogy ő maga is a kegyelem szerve: organum sanctitatis. Az emberek benső átalakítása van rábízva. Hatásának tehát olyannak kell lennie, hogy a conversio ad Deum és a praeparatio ad gratiam megvalósításánál necsak úgy ítéljük ezt meg, mint a természetes adottságokat és hatásokat, hanem mint a lélekben működő Isten szervét, amelyet az említett lelkiváltozások létrehozatalánál igazi eszköz gyanánt használ föl. Ha igaz, hogy Krisztus e megváltásának kincseit Egyházára bízta, akkor ebben a minőségben megilleti a principium universale instrumentale gratificationis in humano genere értékes elnevezés.4 Ha tehát az Egyháznak a praeparatio ad gratiam és a conversio ad Deum megvalósításánál a közönséges, külső és kevésbbé hatékony befolyásoktól különböző erőt tulajdonítunk, akkor nem viszünk ebbe a folyamatba természetes eszközöket, hanem egy egész lényében és működésében természetfölötti tényező jogait és hatóerejét hangsúlyozzuk. Ugyanezt mondhatjuk, ha az Isten igéjének az erejére gondolunk, amelyet az Apostol oly megrázó szavakkal fejez ki. Akkor, mikor az Egyház feje és ennek erejében a többi tanítószervek igazi apostoli megbízatásukban szólnak a hívőkhöz, a szó szoros értelmében Isten igéjét 1 Ján. 21. 15. 2 így különösen akkor, mikor a szentségek méltó vételének szabályait, az áldozat szentségéhez tartozó előírásokat adnak. 3 Ján. 10. 1. 4 Ezzel semmi újat sem mondunk, hanem csak az «extra Ecclesiam non est salus» elvét hangsúlyozzuk.
