Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Bendefy László: Johannes Ungarus 1261 körüli utazása
158 PATAKV ARNOLD zadban fellépő gnosztikus rendszerekkel szemben szükséges volt körvonalozni és határozott formákba önteni a keresztény igazságokat, épúgy, mint a később fellépő eretnekségekkel szemben is az Egyház szabatos alakba öltöztette a megtámadott dogmákat. De ez nem jelenti a dogmák átalakulását ! Hiszen nemcsak az erkölcsi téren elkövetett bűn, hanem az Istenről és az általa kinyilatkoztatott igazságokról önkényesen és tévesen alkotott egyéni felfogás is elválaszt minket tőle ! Jézus kegyelme a katolikus tanítás szerint is minden egyes embernek egész életére szükséges, és az isteni irgalom kész mindenkor a vétkek megbocsátására, de a keresztség után elkövetett bűnök megbocsátását a bűnbánatnak az Úr Jézustól rendelt törvénye szabályozza. Szent János I. levele (2, 1.) is feltételezi a keresztség után elkövetett bűnöket és ezekre nézve az Istennek megbocsátó kegyelmét. Nem lehet tehát azt mondani, hogy a második században kialakult felfogás szerint a bűnbocsánat csak a keresztség előtt elkövetett bűnökre vonatkozik ! Az imádsággal és egyéb jócselekedeteinkkel mindenesetre érdemeket szerzünk az Isten előtt, de a teremtmény sohasem helyezkedhetik vele szemben a «do ut des» elve alapjára ! Amit Schnepel erre nézve a 17. lapon mond, erős túlzás ; «qui nimium probat, nihil probat». Viszont a törvénytől nem parancsolt, de önként vállalt (super- erogatorius) áldozatokról, — az evangéliumi tanácsokról, — a böjtről, az alamizsnálkodásról már a szinoptikus evangéliumok is sokszor beszélnek. A szerzetesi élet gyökerei éppen az evangéliumi tanácsokban vannak meg. (Mát. 19, 12. 21 ; Mk. 10, 21 ; Lk. 18, 22 ; v. ö. Lk. 12, 33.) A katolicizmus nem a második században keletkezett ; ezt Jézus maga alapította meg. Ugyancsak nem a II. században alakult ki az egyházi hierarchia és a pápaság intézménye ; ezt már az apostoli korban megtaláljuk. Római Szent Kelemen és Antiochiai Szent Ignác feltétlenül jobban ismerték az ősegyháznak Krisztustól rendelt szervezetét, mint a XX. század racionalistái !... Ha végül elolvassuk azt, amit Schnepel a keresztségről és az úrvacsoráról mond, szinte arra kell gondolnunk, mintha Schnepel azt hinné, hogy olvasói sohasem látták az újszövetségnek ezekre vonatkozó részeit. Az Egyház sohasem tanította, hogy a szentségek mágikus erővel hatnak. A keresztelést szükség esetén bárki elvégezheti érvényesen, ehhez szorosan véve nem is kell a papi méltóság. — Az úrvacsoráról szóló szentségi tan pedig nem a II. és a III. században alakult ki és nem a misztérium-vallások hatása alatt keletkezett ; a szinoptikusnak az utolsó vacsoráról adott leírásában, továbbá Kor. 1.10,16—17 ; II, 23—34 ; Zsid. 13, 10-ben és Ján. 6. fejezetében, főleg annak 48—58. versében, már megvan az Eucharisztiáról szóló egész katolikus tanítás. A kereszténység e tekintetben sem kölcsönzött semmit sem a pogányságtól, amelyről Szent Pál mint a démonok kultuszáról beszél. (Kor. I. 10, 20. 21.) Az Eucha- risztia létrehozását maga az Ür Jézus az ő apostolaira, nem pedig egyházának laikus tagjaira bízta ; és az Eucharisztia rendelésének a szavai világossá teszik, hogy az Ür Jézus nem mint láthatatlan házigazda akart jelen lenni híveinek közös étkezésein, hanem a kenyér és a bor színe alatt a saját szent testét és vérét akarta nekünk ajándékozni.. .
