Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Szörényi Andor: Áldás és mágia az Ószövetségben
122 SZÖRÉNYI ANDOR mágikus papság is csak « Jahve nevében» áldhatott, Jahve áldó-erejétől függött, akkor az emberi cselekmények, kultikus játékok, énekek és imádságok, áldások és átkok nem lehettek semmi befolyással az Istenrel A mindenható Isten áldó hatalmához az emberi kérés sem hozzá nem adhatott, sem az átok abból el nem vehetett ! Kétségkívül igen gyakori az Ószövetségben — de az Újszövetségben nem kevésbbé l1 — az Istenre mondott áldás a már ismert « bérék» igéivel kapcsolatosan. Megtaláljuk ezt a Szentírás legelső könyvében éppen úgy, mint a legkésőbbi «fejlődési fokot* képviselő iratokban is. Végighúzódik a történelmi könyveken : Móz. I. 9, 26 ; 24, 27. 48 ; Móz. II. 18, 10 ; Móz. V. 8, 10 ; Bir. 5, 2. 9 ; Sám. I. 25, 39 ; Sám. II. 22, 47 ; Kir. I. 8, 15; Krón. I. 16, 36; Krön. II. 2, 12; 9, 8 ; Ruth 4, 14 ; Dániel könyvének deuterokanonikus részében, a 3. fejezetben harminckétszer fordul elő a «bérék» zsidó szónak megfelelő görög «eulogein» és a zsoltárok, az Ószövetségnek e gyönyörű imái tele vannak Istenre mondott áldásokkal : 18, 47 ; 16, 7 ; 28, 6 ; 31, 22 ; 34, 2 ; 41, 14 ; 66, 20 ; 68, 27 ; 72, 18 ; 89, 53 ; 106, 48 ; 119, 12 ; 124, 6 ; 135, 21 ; 144, 1. Majd más zsoltárokban állandóan visszatérő felhívást találunk az Isten áldására, arra, hogy az emberek, a liturgikus cselekményen résztvevő hívők, kapcsolódjanak bele a maguk részéről is Isten nevének, dicsőségének, hatalmának áldásába : 66, 8 ; 96, 2 ; 100, 4 ; 103, 1. 2. 20.21.22; 104, 1.35; 134, 1; 135, 19; Tób. 11, 17; 13, 12. 14 stb. De ezek a fölhívások, ezek az áldóformulák a már mondottak alapján nem hatnak és nem is hathatnak Jahve világok és emberek fölött uralkodó személyére s akik e szavakat imádkozzák, távol állnak ennek a hatásnak feltételezésétől ! Lehet, hogy egyes primitív népeknél, sőt fejlett kultúrfokot elért egyes keleti népeknél megvolt az a hit, hogy a különböző liturgikus áldásokkal, «ráolvasásokkal* és cselekményekkel Istennek, illetve isteneiknek egyre fogyó erejét emelni lehet, de ezt a hitet hiába keressük az Ószövetségben ! Lehet, hogy egyes kifejezések a «primitív* gondolatvilágban olyan értelemmel rendelkeznek, mely a mágikus hatóerőt az istenekre akarja átszármaztatni, de a kérdés nem az, hogy mit jelentenek a kérdéses kifejezések, áldások, átkok stb. a «primitív», az (tőseredeti» gondolkodásban, a környező pogányoknál, hanem abban a világban és abban a felfogásban meg tanításban, amelyet az Ószövetség tár elénkl Az Ószövetségben pedig Isten a forrása minden áldásnak, az Istenre mondott áldásnak a jelentését tehát helyesen állapítja meg Beyer, mikor rámutat arra, hogy a természetnépeknek e babonás hitéből semmit sem lehet találni az Ószövetségben. «Az Ószövetségben 1 És erre azért kell különös hangsúllyal rámutatnunk, mert az Újszövetség világában már kétségkívül nem lehet az örök Isten áldó hatalmának emberek által történő növeléséről vagy csökkentéséről beszélni !
