Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
P. Takács Ince O. F. M.: Krim félszigetének és vidékének középkori kereszténysége
IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 89 ken kívül a kisebb jelentőségű tárgyak is sorra kerülnek. Itt azonban nincsen iiyen sorozatos feldolgozásról szó és ha nem is helyeseljük azt az eljárást, amely mindig csak a legaktuálisabb és legkiemelkedőbb tárgyakon való rágó- dásban merül ki, de valamiképpen mégis csak rendszeresebb munkafelosztást látnánk szükségesnek a feldolgozásra kerülő tárgyak tekintetében. Mert ha a tudományos kutatásban teljes szabadság uralkodik is, mégsem mindegy, hogy valaki hol ragadja meg a munka fonalát. Amikor még alapvető fontos kérdések is megoldásra várnak, pl. éppen a Logos és Pneuma sokfelé szétágazó problémái területén is, akkor mélyebbről kell a rendszeres eszmei felépítést kezdeni, nem pedig innét-onnét kiragadni elég késői szerzőket és azok termékeit talán az illetők szándéka ellenére is rendszerbe erőszakolni. — Az a megokolás, hogy immár a szövegkritika elvégezte a maga dolgát valamelyik Író hagyatéka körül, még csak azt jelenti, hogy lehet az illető munkáinak tartalmával foglalkozni, de nem azt, hogy most már sürgősen kell is hozzáfogni. Mert ha igaz is, hogy Maximus «gyűjtő» természet volt, akinek munkáin keresztül hatott egyik-másik irányba a régi Atyák szelleme, jóval előbbrer való először az eredeti gondolatok szerzői körül tisztázni a függő kérdéseket. Végül a keleti és nyugati teológia mai közlekedésére hivatkozni legalábbis éppen olyan joggal lehetne nem egy dogmatikailag tartalmasabb keleti kiválóság esetében is, mint éppen Maximus Confessoréban. A kegyelemtan és a perichorézis természetesen aktuális kérdések, de Maximus ezek tekintetében sem elsőrangú tekintély. Nem tudunk egészen megbarátkozni azután azzal a módszerrel sem, amely eddigi tapasztalataink után ítélve szerző saját találmánya, és amellyel bátran szembehelyezkedik ugyan a ma annyira megkövetelt szellemtörténeti irányzattal, de szerény véleményünk szerint nem egészen szerencsésen.Ő ugyanis Maximusnak a megigazult lélekben bennlakozó isteni Lógósról és Pneumáról vallott felfogását egyedül és kizárólag magából Maximusból akarja megérteni, •nem eszmetörténeti kapcsolatai által akár előre, akár hátrafelé*. Ebből azután az következik, hogy a szakember számára valósággal megpróbáltatássá válik sokszor olvasása, mert itt is, ott is felötlik előtte, hogy ez vagy az ime Origenes gondolata, ez meg Athanasiusé vagy Nysszai Szent Gergelyé, ez meg Plotinosé vagy Proklosé, de biztos támpontot nyújtó jegyzetet alig-alig talál. Egy-két kivétel, amilyen pl. az 52., 69., 74. oldal jegyzetei valóságos oázisként hatnak. Nem értjük, hogy miért nem lehetett legalább jegyzetekben a forrásokat megjelölni? Magát a munka érdemét tekintve azonban méltányolnunk kell annak alaposságát és célkitűzéséhez való következetes ragaszkodását. Igen helyesen észreveszi Maximus elég nehezen kibogozható gondolatmenetében a felfelé ívelő, majd ugyanabban a körben szélesedő irányzatot és ő is ezt követve gyűjti egybe rendszerébe annak különböző munkáiból az együvé tartozó nyilatkozatokat. Természetesen ezek nem minden esetben vágnak egybe, aminek magyarázata, hogy Maximus nem mindig tette magáévá forrásainak nézeteit, illetve hol egyiknek, hol másiknak hatása alatt Írogatta hosszúra
