Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
P. Takács Ince O. F. M.: Krim félszigetének és vidékének középkori kereszténysége
IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 87 Szó van itt mindenekelőtt a házastársak kereseti jogáról az 1971. kánon s a hozzá utóbb adott törvénymagyarázatok s az 1936. évi új köteléki instrukció alapján. Mindenféle semmisségi perben keresetre jogosultak a házastársak, de csak akkor, ha nem maguk okai az akadálynak, így szól az 1971. kánon 1. §. 1°. Mi értendő az «akadály» és az akadály «oka» kifejezésen, ez ennek a pontnak két fontos kérdése. Főleg a második. A kódex megjelenése óta nagy története van ennek. A kódex-magyarázó bizottság és az 1936. évi instrukció a «vétkes» szó betoldásával annak a házastársnak biztosítja a kereseti jogot, aki nem vétkes oka az akadálynak. De, hogy ki a vétkes, nem állapítja meg, miért is az irodalom tovább is vesződik vele és a vétkességnek újabb és újabb értelmezését adja anélkül, hogy megállapodásra tudott volna jutni. Azokra az Írókra, akik kifejezetten jogpolitikai meggondolások alapján minél szűkebbre igyekszenek szorítani a házastársak kereseti jogát, helyesen jegyzi meg a szerző, hogy jogpolitikai meggondolások irányíthatják a törvényhozót, de az irodalomnak a számára megvont keretek közt kell maradnia. Végül az ügyész kereseti joga kerül sorra. E körül míg több a nehézség és vita, mint a házastársak keresetjoga körül. Az ügyész perelhet természeténél fogva nyilvános akadály esetén. Ha azonban az akadály nem természeténél fogva nyilvános és a házasfelek vétkes okai az akadálynak, senki sem perelhet. A CP 1930-ban ezen úgy segített, hogy a házastárs bejelentésére ilyen esetben is megadja az ügyésznek a kisegítő kereseti jogot ; mivel azonban a házasság felbonthatatlanságának nagy veszedelmére a törvényt megkerülni akaró emberek már a kódex után, még inkább az előbbi törvénymagyarázat után, hamar megtalálták a módját, hogyan lehetne a házasság érvénytelenné nyilvánítását beleegyezés-hiány alapján elérni, ilyen visszaélések kiküszöbölésére és annak megakadályozására, hogy az akadályt vétkesen okozó házastárs ahhoz az előnyhöz ne jusson, hogy helyette a jogban jártas ügyész viszi a pert, az új köteléki instrukció jelentékenyen megszorította az ügyésznek ezt a kisegítő kereseti jogát. Igen alapos és tanulságos ezen megszorítások boncolgatása. Igen alapos az a fejtegetés is, mellyel a szerző azt a kérdést világítja meg, melyek a természetüknél fogva nyilvános akadályok. Szerinte — a communis opinio elvetésével — minden tulajdonképpeni értelemben vett házassági bontó akadály. Azt hisszük, aligha állhat meg ez a vélemény, mert például az impotentia occulta is igazi akadály és annak esetén még sem lehetett eljárni a kódex előtt hivatalból, most pedig nem perelhet az ügyész. Mégis csak helyesebb a természetüknél fogva nyilvános akadályokat az általános vélemény értelmében venni és megengedni, hogy azok valóban összeesnek a régebben közjoginak nevezett akadályokkal, melyek esetén bárki lehetett felperes vagy hivatalból is lehetett eljárni. Móra Mihály kánonjogi, világi jogi és teológiai teljes felkészültséggel nyúlt a könyvében tárgyalt nehéz kérdéshez és azt olyan alaposan, behatóan, tudományosan, önállóan dolgozta fel, hogy minden elismerést megérdemel. Rámutattunk mind a jogtörténeti, mind a jogdogmatikai résznek főbb eredményeire. összefoglalásképpen még csak annyit, hogy Móra tudott metodi-
