Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Ivánka Endre: Neoplatonikus volt-e Dionysius Areopagita?
NEOPLATONIKUS VOLT-E DIONYSIUS AREOPAGITA 41 és a fogalmi1 úton elérhető, legmagasabb és legáltalánosabb létfogalom még távol esik az Absolutumtól, az «Ősegység»-től (a "Ev-tőI), melyre a «létezés» fogalma éppoly kevéssé alkalmazható többé, mint bármely más korlátolt, meghatározott és véges fogalom. A -— szellemi és látható — kozmosz kibontakozásának fokozataiként a neoplatonizmus ennélfogva az Ősegység és a «létezők» véges világa közé olyan létprincipiumokat iktat bele, melyeknek egyedüli szerepe éppen az, hogy közvetítsenek az örökkévaló, végtelen, minden fogalom fölött álló Ősegység között egyrészről, a fogalmi és a reális, véges világ között másrészről. A kozmosz kibontakozásának fokozatai nem legáltalánosabb fogalmi vagy logikai princípiumok többé, melyek a fogalmak (vagy ideák) hierarchiájában is logikai szempontból szerepet játszanak ; egész szerepük éppen csak ebben az Ősegység és a véges világ között való közvetítésben áll, egész lényük ebben a lépcsőzetességben merül ki. így kerül az .Ősegység1 és a véges lényeknek az «egyben» való részesedése közé az «egység, melyben részesedni lehet»2 mert az Ősegység annyira fölötte áll mindennek, hogy a véges lények nem is részesedhetnek benne, hanem csak az első, belőle emanáló, magában- véve szintén még a lét sokféleségén kívül álló egységben, mely az Ősegység «létfölötti» egységét közvetíti a véges lényeknek.3 A szellemi világban is a szellemi valóságok fölött a gondolkodó lények és a gondolkodás tartalmai fölött nem mindjárt az Ősegység áll, melyből -— amint ezt még Platon tanította — az ideavilág és a lelkek világa származik közvetlenül ; a votjtôç és a voeçoç kifejezések, melyek eredetileg a megismerhető tartalmat és a megismerésre képes gondolkodólényt jelentették, most két szellemszférának a megjelöléseivé válnak, melyek közül az egyik azt a szellemiséget, melyet a másik csak a «megismert» (tartalom) és a «megismerő» (gondolkodás) polaritásában tartalmaz, osztatlan és differenciálatlan egységben bírja, mely egység egyúttal — mivel az egység mindig maga- sabbrendű a sokféleségnél — magasabb szellemiséget jelent, közvetítő fokozatot az Ősegységnek «gondolkodás- és gondolatfölötti», számunkra megfoghatatlan szellemisége között, és az előttünk ismeretes létmódok között. Mert a felsőbb létfokozat mindig ugyanazt a léttartalmat bírja egyszerűbb, egységesebb módon, amit az alatta álló valóságnak differenciálva, felbontva, megosztva és mintegy felhígítva tovább ad. Minden véges valóság mindazt, ami benne van, a hozzá legközelebb eső, magasabb valóságtól kapja és ez megint a nála felsőbbrendűtől, egészen az ősegységet közvetlenül környező, legmagasabbrendű létemanációkig. Így az Ősegység és a véges világ közé magasabbrendű lények kerülnek, melyek fölötte állnak ugyan a világnak, és adják neki azt, ami benne jó, szép, igaz, létező, észszerű stb., de melyek maguk mindezt — még pedig 1 az àftéûexToç fiovâç. 1 a fie&exrf] /xovâç. * Azok a netéxovxa tov évôç, az ő egységük a nerexunevov.
