Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)

Artner Edgár: A bűnbánati fegyelem válsága keleten a IV. század végén

330 ARTNER EDGÁR meglátjuk, hogy az idézett pályamunkában említetten kívül még egyéb történeti adatok is segítségül hívhatók annak megvilágítására, hogy milyen változás ment végbe a bűnbánati fegyelemben a 391-i esemény nyomán, és kiknek milyen részük volt annak előidézésében és tova- fejlesztésében. A másik pályamunka szerzője teljesen beleélte magát a bűn­bánatot hirdető Chrysostomos lelki világába. Szinte egész fejtegetését az egyházatya nyilatkozataiból szövi egybe és így felette sikerült bepil­lantást nyújt a lelkek üdvéért aggódó főpap felfogásába és abba a lelki­pásztori erőfeszítésbe, amellyel célját elérni igyekezett. Kitűnik e mun­kából is, hogy Aranyszájú Szent János már püspöksége előtt sem volt híve a nyilvános penitenciatartás sokak szemében túlságosan nehéz módjának. Hivatalos eltörlése után azonban több alkalommal mégis érezte hiányát és épp ez a felismerés volt egyik oka, amiért oly rend­kívül buzgóságot fejtett ki híveinek a bűnbánatra való rábeszélésében.1 Mintegy a fiókáit először szabad szárnyra eresztő anyamadár féltő lalkozó irodalmat aknázta ki. Ennek közlésétől itt annyival is inkább eltekint­hetünk, mert reményünk van, hogy a viszonyok javultával az ilyen jobb munkákat a szemináriumi kiadványok sorozatában meg tudunk majd átdol- gozottan jelentetni. Pótlásul tehát csak Hoh J. munkáját említjük : Die kirch­liche Buße im 11. Jahrhundert, Breslau 1932., amely ellen akkor nyomban többen felszólaltak. Poschmann eredményei után immár túlhaladottnak tekinthetők egyes állításai. — Az említett történeti adat a 403-i írti Aqvv zsinat 7. vádpontja Chrysostomos ellen : «Megengedi, hogy vétkezzenek, mert azt hirdeti : ha ismét vétkeztél, bánd meg újra, és ha még oly sokszor vétkezel is, jöjj hozzám és én meggyógyítlak». 1 A másik pályaművet, amely szinte folytatja és kiegészíti az előbbit, Miskolczy Kálmán készítette. Míg Rózsahegyi inkább affelé a nézet felé hajlik, hogy Aranyszájú Sz. János nem tartott szükségesnek magángyónást, Miskolczy több olyan idézetet hoz, amelyek az ellenkező felfogást látszanak alátámasz­tani. Ilyenek különösen : «Ne mondja senki : nem megyek a templomba, mert bűnös vagyok. Nem tudod-e, hogy aki az oltárnál áll maga is gyarló, bűnös ember? Miért van ez így? Azért, hogy megértéssel tudjon lenni a bűnösök iránt és így megadja nekik a bocsánatot...» (Horn. in Petr. ap. — MG. 50, 726.) — «Mert ha bűneidet megvallottad, ahogyan azokat meg kell vallani, alá­zatossá lesz a lelked ... ha azonban valaki azt mondja : Bűnös vagyok, de azokat (bűneit) nemük szerint át nem gondolja és számba nem veszi, és nem mondja : Ezt és ezt a bűnt követtem el ; sohasem jut a végére, mert mindig gyónik ugyan, de nincs gondja a javulásra» (In Ep. ad Hebr. Horn. IX. c. VI. — MG. 63, 81.) — És különösen Ecl. de confessione peccatorum Horn. 46., amelyben hivatkozik I. Kor. 11, 31. és íz. 43, 26.-ra, majd így folytatja: «Ne csak pa- ráznaságaidat és nyilvános bűneidet mondd meg nekem (fiol... ebirjç), hanem ármányaidat, csalásaidat, átkozódásaidat, hiú dicsőségvágyadat, irigységedet, és az efféléket mind össze kell (xQV) szedned, mert ezek nem kevésbbé bün­tetésre méltók amazoknál». (MG. 63, 893.) — Kár, hogy rendszere nem vezeti rá az olvasót a probléma lényegének meglátására. Pedig elég szépen fejtegeti pl. azokat a nyilatkozatokat, amelyekből kitűnik, hogy Chrysostomos meny­nyire meg volt győződve, hogy a bűnök bocsánata az egyház oldási és kötési hatalmától függ. V. ö. 51. sköv. old. fejtegetéseit.

Next

/
Thumbnails
Contents