Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Horváth Sándor: A pápaság mint a vándoregyház világossága és erőssége
A PÁPASÁG MINT A VÁNDOREGYHÁZ VILÁGOSSÁGA ÉS ERŐSSÉGE 299 kát, a jelképeket alakítja, hogy ezek megértése után a hivő olyan fogalmakat alakíthasson, amelyeknek jelzett tartalma és valósága (res significata) a kinyilatkoztatás Istene lehessen.1 Mivel pedig az emberi ismeret a hit területén is összetett jellegű, az ismeretközlés pedig föltétlenül a jelképekhez, szavakhoz, formulákhoz van kötve, azért az apostoli küldetés tanítói megbízatása abban válik a vándor hivő világosságává és ezáltal emelkedik minden másodrangú tanítói kísérlet fölé, hogy a kinyilatkoztatott tárgyra irányuló formulák megalkotásában biztoskezű és hogy ebben nem a saját elgondolása és művészete, hanem a Szentlélek irányítása vezeti.2 Az apostoli tanítói megbízatás és hatalom tehát ennek 1 Ez az értelme a II—II. 1. 2.-nek. Ugyanazt az ontológiai igazságot különféle logikai formulával és alakulattal lehet kifejezni. Az egyik tökéletesebben, a másik kevésbbé tökéletesen vagy éppen eltorzítva szemlélteti a tárgyat. Innen az egyes teológiai rendszerek értéke többkevesebb megbízhatóság szempontjából. (A theologice tutum-szerű minősítések ebben gyökereznek.) Fölöttük áll az apostoli tekintély fogalmazása, amely, ha végleges, biztosan alkalmas arra, hogy a hivő elmeélt a kinyilatkoztatás ontológiai igazságára és tartalmára irányítsa. Ebből a szempontból beszélhetünk a dogmatikai formulák fejlődéséről. A hittudósok és a teológiai rendszerek formulái nem véglegesek. Értékük a bölcseleti és természetes ismeretmód alátámasztása szerint különböző és ebben az irányban változtatható vagy fejleszthető. Ugyanez mondható az Egyház véglegesnek nem szánt döntéseinek fogalmazásáról is. Az idők folyamán maga a formula válhat arra alkalmatlanná, hogy az értelem a kinyilatkoztatás valóságával megtalálja az érintkezést. A christológiai harcok idejéből nem egyszer találunk erre példát. (V. ö. a vnóaraaig, ovoía, <pvoiç formuláit.) De itt sem a megjelölt dolog (res significata) ontológiai igazsága, hanem csak a formula ráirányító értéke változik. Mikor azonban végleges döntésekről van szó, akkor a formula is változhatatlan, sőt egyenesen a hit tárgyává válhat, mint a kinyilatkoztatott valóság egyedüli egyenértéke a szavak, a jelképek terén. (Ilyen pl. a transsubstantiatio formulája is.) Ebben az esetben tehát fejlődés vagy változás kicserélés formájában lehetetlen és csak a fogalom vagy formula tényleges, de kifejezetten csak később felismert tartalmi körében fogadható el. 2 Ezt az irányítást nevezi a teológia assistentia Spiritus Sanctinek, ami lényegesen különbözik úgy a kinyilatkoztatástól (új igazságok közlésétől), mint pedig a sugalmazástól, ami a leírt akár a kinyilatkoztatásból, akár más forrásból merített dolgok tévedhetetlen közlését jelenti. A tanítói szerv működésénél tekintetbe jövő irányítás terjedelmében szűkebbkörű, mint az említett két támogatás, mivel csak a már kinyilatkoztatott igazságok területére vonatkozik, tárgyában pedig ezektől teljesen különbözik. Tulajdonképeni feladata ugyanis a helyes formulák alakítása, amelyek a kinyilatkoztatás tartalmát tökéletesen az emberi értelem igényeinek megfelelő módon visszatükrözik és így a hivőt a valósággal, nem pedig a logikai lehetőségekkel vagy emberi elgondolással kapcsolják össze. Ez a két mozzanat szemlélteti a kinyilatkoztatás tárházának sértetlen megőrzését és ezek különböztetik meg az apostoli küldetés erejében tanító szervet a tisztán természetes módon oktató mestertől. Ez, amint már említettük, a formulákkal kapcsolja össze a tanítvány értelmét, ezeknek valósulása azonban más folyamat következménye, az apostoli tanító pedig egyenesen a valóságra irányítja a hivőt, ennek elérésében teljesül be működése, a formulák pedig csak puszta eszközök ahhoz, hogy a Veritas prima valósító ereje határozott tárgyakra (obiectum materiale fidei) vonatkozzék.
