Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Artner Edgár: Az ősegyház mariológiája
26 ARTNER EDGAR sokból joggal vélnek visszakövetkeztethetni az egykorú domus eccle- siae-k falait díszítő képekre, akkor meg éppen szembeszökővé lesz említett bizonyításmenetünk alapossága. A sensus fidelium szerény kifejezései mögött lelki szemeink előtt feltárulnak a reánk maradt igénytelen ábrázolásoknál sokkal tökéletesebb, mert művészi kifejezésre alkalmasabb körülmények között alkotott eredeti képek körvonalai, amelyek előtt a vértanuk korának lelkes hivőseregei az apostoli kézrátétel erejét még a maga frisseségében árasztó papjaik vezetésével imádkoztak Isten Anyjához otthonaikban és templomul szolgáló házaikban.1 Meg kell azután még azt is említenünk, hogy Szűz Máriának nincsenek olyan képei, amelyek egységes jelleget (típust) fejeznének ki, mint amilyen pl. Rómában kezdettől fogva volt az ottan személyesen megismert főapostolokról. Az állítólagos Lukács-féle Mária-kép itt szóba sem jöhet későbbi eredeténél fogva.1 2 Éppen ezért azok a legbiztosabban megismerhető Mária-képek, amelyek a Szűzanyát isteni Kisdedével karján ábrázolják.3 Márpedig ilyen mindkét kép a Priscilla-katakombában. Az első a kutatók általános megállapítása szerint a katakombái festészet egyik legjelesebb példánya. A stóla nevű klasszikus női öltözetben ábrázolt és fátyollal letakart fejű Mária ülő helyzetben látható rajta, amint gyermekét magához öleli. A kis Jézus teste anyja felé fordul, de arca felénk tekint. A kissé jobbra hajoló Szűz Mária feje fölött nyolcágú 1 Az a nézet, hogy a temetői képek a hívek otthonaiban tisztelt ábrázolások gyenge utánzatai lettek volna, Stygeré; az utóbbi pedig, hogy t. i. a domus ecclesiae-k képeit ismételgették meg a katakombái fossorok közül kikerült festők a sírok díszítésénél, a protestáns Schuítze Viktoré. Természetesen e hipotézisek következtében az eredeti ábrázolások korát jó pár évtizeddel korábbra kell visszavinnünk, mint reánk maradt másolataikét. — V. ö. Kirsch: Sul- l’origine dei motivi iconografici della pittura cimiteriale di Roma (Riv. di arch, crist. 1927., 259.). — Az ókeresztény temetői emlékeknek a liturgiával való kapcsolatára nézve pedig lásd Casel Odo: Altchristliches in der Totenliturgie (Liturg. Zeitschr. 1930., 18.). 2 Az ilyenek bizánci alkotások, ú. n. acheropiták. Klein Dorottya fentebb idézett tanulmányán kívül lásd pl. Bréhier L.: Icones non faites de main d’homme (Rev. arch. 1932., 68.). — Azért már Szent Ágoston megállapította, hogy Szűz Mária képmását nem ismerjük : «Neque enim novimus faciem Virginis Mariae». (De Trinitate VIII. 5.) Női arcnak festményen egyébként is nehezebb karaktert adni, főleg az akkori keresztény festők képességei nem voltak arra elégségesek. 3 A szentírási jelenetben, pl. az igen gyakori napkeleti bölcsek látogatását feltüntető képeken természetesen a környezet is meghatározza az ábrázolt alakok kilétét. Később azután felirattal érték el a célt, mint pl. a III. vagy IV. századi aranyozott üvegeken, amelyek legtöbbször orante alakban mutatják Szűz Máriát, mint közbenjárót : MARA vagy MARIA jelzéssel. Vannak olyan üvegek is, amelyeken Szent Ágnessel (AGNE—MARIA), vagy a főapostolokkal együtt látható: PETRVS MARIA PAVLVS felirattal. A Bold. Szűz képét ezen két könyvtekercs között látjuk, amit úgy szoktak értelmezni, hogy Máriát mint az ó- és újszövetség között, a törvény és evangélium között levő kapcsolatot jelentené.
