Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Rónay György: Egyházi irodalom és műveltség Szent Istvántól Kálmán király haláláig
megjelent a méltó emléket állító monumentum is. (Festschrift Eduard Eichmann zum 70. Geburtstag. Dargebracht von seinen Freunden und Schülern in Verbindung mit Wilhelm Laforet. Herausgegeben von Martin Grabmann und Karl Hof mann, Paderborn é. n.) A testes (VIII + 687 lap) kötetben barátok és tanítványok a szeretetet és megbecsülést siettek kifejezésre juttatni nemcsak a nagyvilágban is elismert tudós, hanem a bölcs és jóságos egyéniség iránt is. A 28 szakszerű dolgozat a szorosabb értelemben vett kánonjogon kívül a teológia területét is átfogja. A szerzők élén társszerkesztőként olyan tekintélyt találunk, mint Grabmannt, akit eltérő egyénisége és némileg másféle munkamódja nem akadályozott meg abban, hogy a leghűségesebb és legszebb tudományos barátságok egyike fejlődjék ki közte és a jubiláns között ; ez a barátság még arra az időre nyúlik vissza, amikor Bécsben öt évig egy házban laktak és folytatódott Münchenben 22 éven át. A régebbi generációhoz tartozó auktorok, mint Lajoret, Ebers, Haring mellett szép szám képviseli a fiatalabb kánonista nemzedéket is: kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a jubiláns magvetése professzori tevékenységének centrumaiban (Prága, Bécs, München) jó talajra hullott. Utóbbiak fölfoghatok úgy is, mint képviselői annak a sok magyarból is álló nagyszámú tanítványseregnek, amely a hivatott mester előadásaiból tanulta meg a jog lényegébe elmélyülést. Mert jogosan írhatja róla az emlékkönyv előszava: Die «elegans definitio» des Rechts durch Celsus als «ars boni et aequi» wurde durch Ihren Lehrvortrag verkörpert: Rechtspflege darf nie toter Buchstabendienst werden, sondern lebendiges und aufgeschlossenes Wirken in der Gemeinschaft durch die stete Frage nach der hinter dem Gesetz waltenden Vernunft; der ratio legis. Az egyes dolgozatok javarészt Eichmann munkaterületéről (kánonjog, jogtörténet, az ú. n. állami egyházi jog) valók, de képviselve van a bölcseid, liturgia, az erkölcstan és a dogmatörténet is. A gazdag anyagból ezúttal csak a jogdogmatikai, valamint a teológiai vonatkozásúakat ismertetjük (a jogtörténetiek ismertetése más alkalom feladata). Haring dolgozata az általános, mondhatni bevezető tanokat érinti (Römisches und deutsches Gedankengut im ersten Buch des Codex iur. canonici). A tartalom a címet annyiban helyesbiti, hogy a Codex első könyvében túl- nyomólag a római jog elemeit lehet felfedezni, ami különösen a szerzett jogok, a törvény visszaható ereje, szokásjog, törvényértelmezés, privilégium tanában jut kifejezésre. Ez a futólagos áttekintés is meggyőz arról, hogy a kánonista, mégha csak a ma élő joggal foglalkozik is, nem nélkülözheti a világi jogok ezideig legklasszikusabb jogrendszerének tanulmányozását. A római pápai egyetemek éppenúgy, mint hazai professzoraink (Baranyay, Hotter) ezért szentelnek olyan különös figyelmet a római jognak. Hofmann, az egyik társszerkesztő ezúttal sajátos területétől eltérő, távoleső tárgyat világít meg (Die Rechtsverhältnisse eines ausserhalb seines Heimatbistums wohnenden Geistlichen). A «kóbor» papok visszaélését megakadályozandó, a kánonjog szerint minden világi papnak valamelyik egyházmegyéhez kell tartoznia. Az egyházmegyébe való bekebelezés (incardinatio) szabály szerint IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 275 18*
