Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Horváth Sándor: A pápaság mint a vándoregyház világossága és erőssége
A PÁPASÁG MINT A VÁNDOREGYHÁZ VILÁGOSSÁGA ÉS ERŐSSÉGE. I. Az egyházi közösség létfokozatai. A vándorlás célnélküliséget is jelenthet. Bolyongás úttalan utakon kalandkeresés, időtöltés, vagy időölés jellemzik ezt a céltalanságot. De van céltudatos vándorlás is, amelyet azért nevezünk így, mivel az aris- totelesi mozgás fogalmát alkalmazhatjuk rá : actus entis in potentia prout in potentia. A valóság egészen sajátos formája jelenik meg benne. Magában hordja a beteljesedést (actus), ámde csak magszerűen, de ezt sem tisztán belső adottságok révén (virtualiter), hanem sokkal inkább a külső hatóerők indításában és határozottságaiban. A mozgásnak, a változásnak alávetett dolog csak törekszik, vagy éppen a külső erőktől vivődik a cél, a beteljesedés felé. Amíg oda nem jut, addig csak a befeje- zetlenség, tökéletlenség a jellemzője. Ezért mondjuk : entis in potentia prout in potentia. Ha kikerül a hatóerők vonzóköréből, eltűnik imént leírt valóságszerűsége és a tiszta potentia, a minden más mozgásra, változásra vagy irányításra való alkalmasság jelzi az imént még ténylegesülő, mozgó alany tehetetlenségét és belső értéktelenségét. Minden vándorlás mozgás, változás, de ha igazán emberi működés és nemcsak bolyongás, akkor belső erőktől hajtott, az önrendelkezéstől irányított, céltudatos törtetés. Amikor tehát vándorok egyházáról (viatores) beszélünk, akkor ezt a céltért Krisztusközösség (comprehensores) tagjaitól akarjuk megkülönböztetni. Az egyik élvezi a dicsőséget, mint az isteni élet teljes birtokosa (Ecclesia tirumphans), a másik pedig útban van a cél felé és mivel ezt valósággal meg kell szerezni és a legkülönfélébb eszközökkel a magáévá tennie, ezért küzd érte (Ecclesia militans). Az önrendelkezés benső erői, az értelem és akarat irányítják a földi vándort természetfölötti célja, az örök boldogság felé. Ha ezeknek célirányos beállítottságától eltekintünk, határozatlan bolyongás a földi élet, ennek hordozói pedig, a Krisztustól megváltott emberek, belsőleg értéktelen és a természetfölötti rendben egészen tehetetlen alanyok.1 Akár mint egyedeket, akár mint közösséget nézzük Krisztus meg- váltottjait, belső lelkierőkre kell visszavezetnünk természetfölötti cél1 Erről a tehetetlenségről szól Szent Tamás 28. Ver. 2., ezt fejtegeti a szerző «Sünde und Unsündichkeit» c. értekezésében. (Divus Thomas 1941— 42. évf.) Theologia. 13
