Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Rezek S. Román: Prohászka intuíciója és átélése
IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 183 vizsgálja. Ockham, Cusanus és Giordano Bruno nem állanak hatása alatt, Suarez rokon vele, de félreértette, Spinozára Scotus Suarezen át hatott. Olvasunk még Leibniz, Schopenhauer, Kant, Bergson, Heidegger és a badeniek nézeteiről az általánost és az egyedit illetően. Kant és Schopenhauer kivételével mindezek, valamint még Brandenstein-és Prohászka is az egyedinek szentelt nagyobb figyelem és magasabb értékelés következtében Scotus szellemi rokonainak mutatkoznak. Temesvári Pelbárt természetesen szívvel-lélekke! skotista. E rövid tartalmi kivonat is mutatja, hogy szerzőnk valóban széleskörű vizsgálódást folytatott, van érzéke a történelmi folyamatosság, kontinuitás iránt s az egyes tanokat nem elszigetelt tételeknek, hanem egy hatalmas szellemi organizmus jellegzetes részeinek ismeri el. Az olvasót kellemesen érinti az a nagy szeretet, amellyel a szerző hőse iránt viseltetik, habár ez itt-ott tudományos műben szokatlan lírai hévvel nyilatkozik meg. A szerző objektív értékelésre igyekszik Szent Tamás irányában. Sajnos azonban, néhol tévedésben van tanait illetőleg. Az ember lényege és lelke nem azonos Szent Tamás szerint sem (36. lap). A tomizmus nem korlátozza Isten tudását az egyetemesre, Isten saját teremtő dekrétumaiban az egyest is ismeri. A tomizmus az értelmi ismeret célját éppen nem helyezi az érzéki valóságnak lényegébe (46. lap) és nem gondolja, hogy a lélek «be van zárva az érzéki valóságok börtönébe». A tomista «distinctio reális» nem jelent gyakorlati szétbon- tási lehetőséget (126. lap). Szerzőnk nem tesz különbséget fizikai és metafizikai anyag között. Ami már most a kérdés spekulatív oldalát illeti, a skotista állásfoglalásnak valóban messzemenő következményei vannak. Kétségtelenül összefügg a modern szubjektivizmussal és a romantikus egyéniség-kultusszal. Amint szerzőnk megmutatja, az ontológiától elválasztott értékelmélet csak Scotus rendszerével egyeztethető össze, Szent Tamáséval semmiképen (122. lap). A haecceitas tanának legkézenfekvőbb alkalmazása talán a karakterológia területe lehetne. Szerzőnk ezen a területen bebizonyíthatná, hogy rendszere az egyedeket jobban méltányolja és helyesebben értékeli, mint a tomizmus. De úgy látszik, jobbnak látja nem venni föl a Schütz professzortól odadobott kesztyűt (Charakterológia és aristotelesi metafizika, 49—53. lapokon). A karakterológiai meggondolásokhoz társadalomelméletiek csatlakozhatnának. Az egyediség szenttamási magyarázata a társadalmi hierarchiát, a hivatások rendjét is megalapozza. Érthetővé teszi, hogy minden egyednek van bizonyos természetes helye a társadalomban, amelyből kinőtt. A scotusi elv nézetünk szerint — legalább is teóriában — atomizálná a társadalmat, az egyedeknek egymáshoz semmi közük, csak a külső kényszer, a pozitív jogszabályok tartanák őket össze. A kultúra elméletét illetően a tomizmus humanisztikus irányú : az egyetemes emberiben látja a természetes eszményt, amelyet az egyesnek maga elé kell tűznie. A skotizmus individualisztikus, hősi eszményt ad. Ma ez utóbbi valóban inkább él a köztudatban, de káros következményekkel is jár.
