Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)

Rónay György: Egyházi irodalom és műveltség Szent Istvántól Kálmán király haláláig

EGYHÁZI IRODALOM SZENT ISTVÁNTÓL KÁLMÁN KIRÁLY HALÁLÁIG 151

szelíden, harag, gőg, gyűlölet nélkül kell uralkodni fölöttük ; a király tartsa mindig szem előtt : «Omnes homines unius sunt conditionis et nihil elevat, nisi humilitas et nihil dejicit, nisi superbia et invidia. Si eris pacificus, tunc diceris rex et regis filius atque amaberis a cunctis militibus». Ha viszont békétlen, gyűlölködő, haragos és kevély az uralkodó, a vitézek ereje a királyi méltóság fogyatkozására lesz, országa idegeneknek adatik. Az ország elvesztése a tirannus büntetése. Ki nem tirannus? «Si vis habere honorem regni, dilige judicium ; si animam tuam possidere vis, esto paciens.» A jó uralkodó békességes : a béketűrő királyok uralkodnak, a türelmetlenek kegyetlenkednek. Az okos uralkodó a római birodalom példáját követi, amikor befogadja az idegeneket : a római birodalom azért volt nagy, királyai azért voltak dicsőségesek, mert sokféle vidékről sok bölcs és nemes gyűlt össze ; a mai napig szolgaságban lenne Róma, ha az Aeneidák szabaddá nem teszik. A tanácstartásban újra a román szellem hierarchiája érvényesül : csak akkor van haszon benne, ha az idősebbek szólalnak meg ; ha ifjabbak- kal tart tanácsot a király, terjessze mégis a bölcs öregebbek elé. Mindenki abban forgolódjék, ami korához illő : az öregek a tanácsban, az ifjak a fegyverforgatásban. A tanács mellett kövesse a király az elődök törvényeit : aki atyáinak ellentáll, Isten ellensége, mert Isten ellen való az engedetlenség. Hivatásához csak úgy méltó a király, ha imádkozik : imádsággal érdemli ki a királyi üdvösséget ; — és ha jótevő, kegyes, irgalmas : «Rex impietate et crudelitate fedatus incassum sibi nomen vindicat regis, quia tyrannus est dicendus».

»A helyes uralkodásnak ez a Szent Ágoston szellemében fogant elmélete a fiatal magyar keresztény királyságot — legalábbis eszmeileg — beállítja az Imperium Romanum III. Ottó, az «ábrándos ifjú» nemzetek fölötti császárságában megvalósulni vélt Isten-országába,1 beleállítja abba a mozgalmas szellemi és erkölcsi hősiességbe, amely a merev vonású, statikus román világba a küzdelem, harc dinamizmusát viszi. Közkeletű európai eszméi megnyilatkoznak Szent Gellért Delibe- /•ö/í'o-jában is ; szerinte is csak az nevezhető királynak, aki Isten szolgája, erényes és az örök élet, Isten dicsősége után törekszik, aki viszont csak azért uralkodik, hogy király legyen a neve, a népet zsarolja, adóztassa, a világi dicsőséget hajszolja, zsarnok az, nem király.® Amikor névtelen magyar szerzője nem sokkal a szentté nyilvánítás előtt megírja István király első, nagyobb legendáját, már ennek a románkori királyeszménynek megfelelően — és talán az Intelmek hatása alatt is, melyet röviden összefoglal — stilizálja a valóságban sokkal keményebb, nyersebb hősét. Az a román király-eszménykép, amelyet szem előtt tart, 1 2

1 Balogh József: A magyar királyság megalapításának világpolitikai háttere. Századok, 1932.

2 Karácsonyi János i. m. 123.