Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Péterffy Gedeon: A regula és Szent Tamás. (Folyt.)
36 PÉTERFFY GEDEON csak menjek, ne kételkedjek. Felém nyújtotta szent kezeit, hogy elfogadjon és magához vonjon. Oh, a gyönyörű példáknak micsoda teljességét mutatta nekem ! Temérdek fiú és leánygyermek, a nagyszámú ifjúsággal együtt minden kor, tisztes özvegyek, pártás aggok, valamennyien a szent tisztasággal ékesen. Rám mosolygott s mosolya buzdítás volt, mintha mondta volna : S te nem tudnád megtenni, amit ezek a férfiak és nők megtettek? Azt hiszed talán, hogy ezek maguktól erősek, s nem Uruk Istenüktől? Miért akarsz, hisz nem tudsz magadban megállni ! Támaszkodjál egészen az Úrra ! Ne félj, nem tér ki előled, nem enged elesni ! Tedd bizalommal s meglátod, felkarol és meggyógyít». (Conf. Vili. 11. Vass J. ford.) Dávid példája pedig nem tartozik a tárgyra, mert Saul fegyverei a Glossa magyarázata szerint a törvénynek terhes szentelményei, a szerzet azonban Krisztusnak édes igája, amint Szent Gergely mondja : «Vájjon minő nehéz dolgot rakna ránk az, aki azt parancsolja, hogy minden zavaró vágyat elkerüljünk és arra int, hogy a világnak terhes útjait elhagyjuk? (Moralia IV. 30.) S akik ezt az édes igát magukra veszik, azoknak Isten felüdítő színelátását és lelkűknek örök békéjét ígéri, amelyre vezessen minket az, aki ezt megígérte, a mi Urunk Jézus Krisztus, mindenekfölött áldott örök Isten.»1 Ez Szent Tamás erkölcstanának szelleme. Utolsó szavaiból, amelyekben Szent Benedek hagyományain felnőtt nyugati lelkiség két nagy lelki tanítójának szavait idézte, mintha a Regula prológusának a tökéletességre törekvőket hívó hangja szólalna meg. Ezt hallhatta Szent Tamás számtalanszor Montecassinón és mikor el is hagyta első aszketikus neveltetésének színhelyét, lélekben hű maradt azokhoz az eszmékhez, amelyek Szent Benedek hívásából az ő leikéhez is szóltak. «Hozzád intézem most szavaimat, aki lemondtál saját akaratodról és az engedelmességnek hatalmas és dicső fegyverzetét veszed magadra, hogy Krisztusnak, az igazi Királynak harcosa légy. Először is bármi jócselekedetbe kezdesz, tőle kérd mentül buzgóbb imádsággal végbevitelét» — ehhez a lélekhez intézi Szent Benedek a szabályát, majd kérdezi : «Mi lehetne édesebb ránk nézve, az Úrnak hívó szavánál? íme kegyességében megmutatja nekünk az Űr az élet útját». A célhoz azonban csak azok érhetnek el, «akik félik az Urat s azért erényes életükön fel nem fuvalkodnak, hanem azon tudatban, hogy a bennük meglevő jótulajdonságok nem tőlük, hanem az Úrtól erednek, a szívükben munkálkodó Urat magasztalják ... Neki kell tehát készítenünk testünket és lelkünket a parancsoknak megfelelő szent engedelmesség harcára. Mivel pedig természetünk magától keveset tehet, kérjük az Urat, adja meg nekünk segítő kegyelmét... E végből fel kell állítanunk az Úr szolgálatának iskoláját. Úgy hisszük, ebben az 1 II—II. 189, 10 ad 3. Ugyanezzel a gondolattal fejezte be Szent Tamás első doktori előadását is.
