Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Gruber Miklós: Széchenyi István eszmevilágának romantikus gyökerei
368 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN közül kiemelkedik Szent Günther, első szent királyunk egyik bizalmasa. Őmaga benső viszonyban van a bajor hercegi családdal, elsősorban II. Henrik császárral, Boldog Gizella testvérével. Ha személyesen talán nem is vett részt Szent István apostoli munkájában, tanítványai által és csodálatos egyéniségének kisugárzó erejével jótékonyan hatott a térítés új korszakot nyitó folyamatára. Tiszteletét a bajor papok és szerzetesek elterjesztették a kereszténység új virágoskertjében is és amikor a bencésrend új hajtását, a ciszterci rendet, a magyar talajban is elültetik, az egyik ősi kolostor Szent Gotthárdot választja pártfogójának. A szerző négy szervesen összefüggő és egymásra épített szellemi képben mutatja be a nagy szent életét, tevékenységét, hatását, egyéniségét. Minket magyarokat különösen az első két rész érdekel, amelyekből kidomborodik a hős reformegyénisége és hatása a Dunamenti kolostorokban. A negyedik rész a reformpüspököt mutatja be magánéletében, közéleti szereplésében és egyházkormányzásában. Végül az utolsó rész a szent püspök megdicsőülésének és a későbbi nemzedékekre tett lelki hatásának ismertetését adja. Az életrajz főképpen eredeti forrásokon alapuló, kritikai érzékkel és széles történeti tudással megírt munka, de nem száraz tudományos értekezés, mert minden sorát a feldolgozott tárgy meleg szeretete és a hős eszményi alakjának bensőséges szemléltetése hatja át. Ezért olvasása nemcsak élvezetes, hanem élményszerű, oktató és tanulságos is. Galla Ferenc. Waigand József: Ismerd meg — dolgozzál érte ! Rövid missziós enciklopédia. A magyar papság és a müveit katolikus közönség számára. Budapest, az Unio Cleri pro Missionibus kiadása. 1941. Ez a becses és a magyar irodalomban egyedülálló munka nem szorosan vett missziós enciklopédia a szó megszokott értelmében, hanem a világmissziók magasztos tevékenységének és a közöttünk is örvendetesen hóditó missziós eszmének kézikönyve. Két részből áll. A szerző nagy vonásokban, de világosan és kimerítően tárgyalja a missziók lényegét és rendeltetését, dióhéjban ismerteti azok történetét, belső szervezetét. Statisztikával szemléltetett áttekintést nyújt a világmissziók jelenlegi helyzetéről és legfőbb kérdéseiről. Ez az ismertető rész. A másik, aránylag terjedelmesebb rész a missziós munkába vezeti be az olvasót. Egy-egy fejezetben arról tájékoztat bennünket, hogyan kapcsolhatjuk bele a missziók érdekkörébe a hívek széles rétegeit, elsősorban az ifjúságot. Szól a különböző fokú hitoktatás missziós vonatkozásairól, a hitoktatás keretein kívül az egyesületi életben kifejthető felvilágosító munkáról. Részleges útbaigazítást ad a szószéken és az egyházközségi hívek széles rétegeiben a lelkipásztorra és a hitoktatóra váró nagy feladatokról és tennivalóról. Szép beszédvázlatokat találunk missziós szentbeszédekhez, exhortációkhoz és előadásokhoz. Meleghangú tanácsokat arra vonatkozólag, hogyan lehet a missziós gondolatot terjeszteni a gyóntatószékben, a betegágynál. Bevezet a missziós tevékenység legfontosabb arzenáljába, a szervezkedésbe. Szól az októberi missziós vasárnapról, a missziós sajtó terjesztéséről, a missziós propaganda