Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Gruber Miklós: Széchenyi István eszmevilágának romantikus gyökerei
348 GRUBER MIKLÓS Igazán közel hozza Széchenyit az osztrák romantika tanaihoz a téma kezelésének módja. Ott is, nála is fontos szerepet játszik az a kérdés, mi az igazi érték, mi az igazi pénz. «Az egyetértő legszorosb két felekezet az, amelynek egy része az aranyat és pénzt véli, másika a földet és fekvő jószágot tartja birtoknak, vagyonnak : véleményem szerint pedig se kincs, se mező nem az, hanem csak azok hasznavehető- sége.»1 «A pénznek, földnek és minden egyébnek csak úgy van lehető legnagyobb haszna, ha egyiket és másikat minden pillanatban arra fordíthatom, amire tetszik. Mennél szaporábban juthatok pénzemhez vagy földemhez s mennél rövidebb idő alatt cserélhetem az elsőt a másikért és viszont, annál többet ér nekem.»1 2 Hasonlót olvasunk Miillernél : «Föld, tőke és munka önmagukban nem forrásai a gazdagságnak, hanem csak elemei annak ; élénk kölcsönhatásuk a gazdagság egyedüli *for- rása».3 A romantikus pénzgazdasági elmélet szerint pénz alatt nem szabad kizárólag nemes fémekből készült pénzt érteni. Széchenyinél is megtaláljuk ezt a gondolatot : «Még az arany- és ezüstbányákért sem adok sokat, bárhogy botránkozzanak is meg ezen állításomon némelyek ; de én azok létét vagy nem létét egyenlőnek tartom, s azt hiszem : hogy papirospénz hypothekára állítva többet ér aranynál s ezüstnél ; s hogy sebes pénzforgás nem is fogja hazánkat nagyobb méltóságra s díszre emelni, míg azon bal vélekedésen nem diadalmaskodunk, hogy Selmec és Körmöc alatt fekszik a nemzet kincse».4 * Müller a pénz eszméjéről beszél : «A közönséges szem előtt minden produkció elengedhetetlen kezese az ércpénz; mivel azonban az ércpénz 1. csak külső és fizikai produktumokat közvetíthet, és 2. bármilyen mozgatható is, még sem lehet mindenütt jelen, mert sokkal inkább anyag mint szellem ; ezért a művelt közgazdász vagy kereskedő egy az ércpénznél magasabbrendü dolgot képzel el, ha azt a terméket akarja elgondolni, amely az összes többi terméket összefoglalja és tartalmazza és ezt hitelnek nevezi».8 Ez a magasabbrendü egyedül igaz pénz pedig, mely a hitelről szóló tanban — amelynek a kor közgazdászai előtt oly nagy tekintélye van — láthatóvá lett s amelynek az ércpénz csak tökéletlen képviselője : «a nemzet adott szava, vagy ami ugyanazt jelenti, a nemzeti erő. Ez az, ami az ércpénzből is ránkmosolyog és amely minden más értéket is vágyódásunk tárgyává tett : része t. i. a nemzeti erőnek, visszfénye annak és értéket ad a legjelentéktelenebb dolgoknak is».6 Ezt a tőkét pedig (az erőnek és hitelnek tőkéjét) az állam úgy realizálja, hogy olyan váltókat 1 Gr. Széchenyi István, Hitel. Pest. 1830. 3. kiadás. 41. 1. 2 U. a. 42. 1. 3 Müller Adám : Elemente der Staatskunst. Berlin. 1809. Új kiad. Herdflamme II. 8. 1. 4 Elemente, id. kiad. I. 114.1. 6 U. a. 1. 395. 1. 6 U. a. I. 359. I.
