Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Gruber Miklós: Széchenyi István eszmevilágának romantikus gyökerei
342 GRUBER MIKLÓS szerencsétlen hazája, de ezen most még nem lehet segíteni. Fel akarja cserélni a kardot az ekével és szorgalmasan akar tanulni.1 Ennek ideje azonban még nem érkezett el. Előbb még át kellett esnie a világgal és az önmagával való megismerkedés évein. A fenti idézetekből azonban látható, hogy az előbb említett atyai levélben foglaltak már évekkel előbb éltek Széchenyi István lelkében s ez mindenesetre neveltetésének eredménye. Ez a nevelés és az a légkör, amely őt a szülői házban körülvette, olyan világot alakítottak és olyan hajlamokat ébresztettek benne, amelyek fogékonnyá tették a romanticizmus felől jövő behatások iránt. Ez a fogékonyság már akkor mutatkozik, amikor önmaga kezdi keresve és tapogatódzva benső világát kialakítani. Ennek elemeit ő is főképen olvasmányaiból gyűjti össze, de abban a szerencsés helyzetben volt, hogy fiatal korban megkezdett nagy utazásai révén korán szerzett élettapasztalatot. A fiatalkori olvasmányok — hacsak gondos vezetés nem irányítja őket — többnyire rendszertelenek. Néha azonban külső esemény vagy életkörülmények is bizonyos irányba terelik az érdeklődést. Széchenyi olvasmányait csak azóta kísérhetjük figyelemmel, amióta naplót vezetett és olvasmányait, ha nem is mindig, lejegyezte. Egy levélrészlet azonban arra mutat, hogy korábbi olvasmányai is hasonlók voltak azokhoz, amelyeket később feljegyzett. 1813 szeptemberében, tehát még a lipcsei csata előtt írja : «Oly közel állunk az emberiség megmentéséhez, mert súlyosan és borzalmasan nehezedik a tiran- nus hatalma a lehorgasztott fejekre. A gondviselés igazságosságától és szeretetétől remélek mindent és a mi erőfeszítéseinktől, amelyeket nehezen, de készségesen és örömmel végzünk, hogy szegény, elnyomott felebarátainkon segítsünk és barátságosan odanyujtsuk nekik kezünket, hogy rabbilincseiket összetörhessék, — szívesen adjuk oda életünket, vagyonúnkat, boldogságunkat, hogy helyreállítsuk Európa határai közt azt, ami egyedül tehet minket boldoggá : az egyetértést».1 2 Ráismerünk e szavakban a felszabadító háborúk költőinek és íróinak gondolataira és szavajárására. Természetes, hogy a fiatal katonatiszt, aki egy hősi korszak eseményeiből is kivette részét, együtt lelkesedik a romantikus költőkkel a régi korok nagy hőseiért is. Ezért fordul különös kedvteléssel olyan költői művek felé, amelyekben ezt az eszményi hősi világot megtalálta. A hatalmas képzelőerővel megáldott és erős érzelmi életet élő fiatal Széchenyi ekkor természetesen költőket olvas. Naplójában jegyzeteket találunk De La Motte Fuoqué drámáiból,3 említi Goetzöt és halálát nagyon lovaginak találja.4 Olvasta Mme de Staël írásait, és ennek hatása meglátszik egyes költői művek megítélésében. Olvasta Öhlen1 Naplók I. 165. I. 2 Zichy Antal id. levélkiadás 74. és k. 1. 3 Naplók I. 1—12. 1. 4 U. o. 21. 1.
