Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Gál Ferenc: Az emberi test dogmatikai értékelése Szent Pál leveleiben
28 GÁL FERENC Nem azért törődünk testünkkel, mert nincs lelkünk, hanem éppen azért, mert van. Néha-néha felcsillan ugyan a vágy feloszlani és Krisztussal lenni (Filipp. 1, 21), de az élet kötelességei minden ábrándozástól visszatartanak. Igaz, hegy a test a lelket még gátolja Isten látásában, de annak nem méltatlan lakóhelye, hiszen Szent Pál Isten templomának nevezi, amit minden fertőzéstől meg kell őrizni, hogy a világ szolgálata helyett Istent hordozza és dicsőítse (Kor. I. 6. 19—20). Ebből a szempontból tekintve a test tiszteletreméltó jelleget ölt, s többé nem lehet kárhoztatni. Ha az apostol élete végén visszatekint pályafutására és megnyugodva megállapítja, hogy a jó harcot megharcolta (Tim. II. 4, 7), akkor ha ezt a kegyelemnek tulajdonítja is, nemes küzdelemben kifáradt testéről is tisztelettel, emlékezik meg, mert még arra is az vár, hogy áldozata jutalmát vegye. Ezek eléggé mutatják, hogy a testnek az örökkévalóság szempontjából csak relatív értéke van. Ha a bűn szolgája, akkor semmi jót sem lehet róla mondani, ha pedig nemes harcokban a jobbat akaró lélek fegyvertársa, akkor a legnagyobb megtisztelésben részesül. Ezt mutatja különben az emberiséggel csaknem egyidős hősi kultusz és a katolikus ereklyetisztelet is. A lélek a halál után a test nélkül is teljes boldogságot élvez, míg a test visszatér a földbe. A halandó, romlandó test nem lehet örök, hanem minden földi küzdelme után is magként a földbe kell kerülnie, hogy a föltámadáskor szellemi test legyen belőle. Ezen az átváltozáson azoknak is át kell menni, akiket az utolsó ítélet életben talál.1 Akkor a dicsőséges, égi, szellemi, romolhatatlan és halhatatlan test (Kor. I. 15, 43—53) kiegészíti a lélek boldogságát és maga is elveszi örök jutalmát azzal, hogy hasonlóvá lesz Krisztus megdicsőült testéhez. Az el- kárhozottak testéről az apostol kifejezetten nem beszél. Feltámadásukat is csak egyszer említi (Csel. 24, 15), de könnyű kitalálni, hogy azoknak feltámadt teste sem lesz ment a szenvedéstől, akik az örök tűzre mennek. A test relatív értéke és az élet eszehatológikus beállítottsága az egész érzékelhető világ értékelésére fényt vet. Ha az élet tisztán a testet szolgálja, akár mint nem magasabb cél érdekében űzött testkultusz, akár mint célt tévesztett technika, akkor azt éppen úgy nem igenelhet- jük, mint a test hajlamait, de ha az, miként a Krisztus tagjává lett test, Isten és a lélek érdekeit szolgálja, akkor hozzátartozik Krisztus titokzatos testének kiteljesedéséhez és ezért akarjuk és megbecsüljük. Ebben az értelemben az egész teremtett világ s annak minden értéke az emberért van, de a vele való élésben az ember nem felejtheti el, hogy ő pedig Krisztusé (Kor. I. 3, 23). Gál Ferenc. 1 A Kor. I. 15, 51 a görög szöveg szerint így hangzik : nem mindnyájan szenderülünk el, de mindnyájan elváltozunk. Ezt az olvasást általában a Vulgata elé helyezik. Lásd : Cornely-Merk : Introductionis in S. Script, libros compendium. Paris, 1927 nr. 99. Vaccari : Il testo 1 Cor. 15, 51. Biblica 13 (1932), 73—76.
