Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)

Holvay Brunó: Az uniós munka és a teológia

AZ UTOLSÓ ÉVTIZED ÓKERESZTÉNY RÉGÉSZETI KUTATÁSAI 275 keresztény szövegű papíroszokon kívül (az egyiken görög imádsággal !) sok mécset, kopt és görög feliratokat (Anasztazius presbyterén többi közt e szép részlettel : «... akikkel együtt ettem a Kenyeret, imádkozzanak értem Istenhez...»), falfestményt (Theodora sírkamrájában Krisztus Urunkat még szakáll nélkül látjuk, mint a régi római képeken ; a Boldogságos Szűz pedig koszorúval övezett keresztet tart s reá mutat) eredményeztek. Végül egy edényben hét fatáblát találtak angyalokat és szenteket ábrázoló IV. szá­zadi festményekkel.1 — Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a század eleje óta oly nagy jelentőségre emelkedett mazdaista-mandeista kutatásokhoz is szolgáltak egyiptomi papíruszleletek értékes adalékokkal. Az 1893 és 1908 közt felfedezett manicheus kéziratok feldolgozására és kiadására évtizedünk folyamán került sor.2 3. Lépjünk ezután át gondolatban a Sinai-félszigeten3 és iparkodjunk számot adni arról a hatalmas munkásságról, amellyel a tudományos világ az Üdvözítőnek hazáját s a kereszténység bölcsőjét, Palesztinát tanulmányozza. A beláthatatlannak mondható régi irodalomhoz, amely a Szentföld egyes vidékeit, vagy annak egészét egy és más szempontból tárgyalja, számos újabb mű csatlakozott a lefolyt évtizedben.4 A megjelent kisebb-nagyobb munkák és cikkek számát egybevetve, azonnal kitűnik, hogy az építészeti 1 Breccia Evaristo : Le prime ricerche italiane ad Antinoe (Scavi dell’Istituto Papirologico Fiorentino negli anni 1936-1937.), (Aegyptus, Rivista italiana di Egittologia e di Papirologia, Milano — Université Cattolica dei Sacro Cuore 1938, 291.). 2 Hét IV. vagy V. századi papiruszról van itt szó, amelyek Mani-nak s első tanítványainak feljegyzéseit adják kopt nyelven, sub-achmimi nyelv­járásban. — Schmidt C. : Neue Original-Quellen des Manichaeismus aus Aegyp­ten, Stuttgart 1933. — U. a. és Polotsky H. J. : Ein Manifund aus Aegypten. Originalinschriften des Mani und seiner Schüler, u. o. 1933. — Manichäische Homilien herausgegeben von H. J. Polotsky, mit einem Beilag von H. Ibscher (Manich. Handschr. der Sammlung A. Chester Beatty T. I.), Stuttgart 1934. — Manichaeische Handschriften der Staatlichen Museen, Berlin, Bd. I. Kepha- laia, Stuttgart 1935-1937 (3—8. Lieferung.) — Allberry C. R. C. : Manichaean studies (The Journal of Theological Studies, London 1938, 337.). 3 Prévost L. : Le Sinaï..., Paris 1937. - V. ö. Starr R. F. S. and Butin R. F.: Excavations and protosinaitic inscriptions at Serabit el Khadem, London 1936. — Jellonschek C. J. : Eine Sinaifahrt, Wien 1938. 4 Kopp Kl- : Elias und das Christentum auf dem Karmel, Pader­born 1929. — Dunkel Fr. : Die St. Josephsheiligtümer in Nazareth (Das Heilige Land 1930, 16.). — Baldi D. e. Bagatti B. : 11 santuario della Nutrizione a Nazaret (Studi Francescani 1937, 225.). — Dalman G.: Jerusalem und seine Gelände, 1930. — Koeppel R. : Palästina. Die Landschaft in Karten und Bildern, 1930. — Stratemeier : Palästina. Reiseerinnerungen, 1930. — Abel F. M.: Gaza au VIe siècle (Revue Biblique 1931, 5.). — Crawfoot J. W.: Work of the joint expedition to Samaria (Palestine Explorations Fund 1931, 139.). — Thomsen P. : Palästina, Leipzig 1931. 3. kiad. — Vincent H. : L’authenticité des lieux saints, Paris 1931. — Abel F. M. a Jordán-völgy emlékeiről : Rev. Bibi. 1932, 237. — Preiss L. : 64 Bilder aus dem hl. Lande, 1932. — Rust H.: Heilige Stätten, 1933. — Rücker Ad. palesztinai ásatásokról: Das 18*

Next

/
Thumbnails
Contents