Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Pataky Arnold: Szent Pál leveleinek ószövetségi idézetei
16 PATAKY ARNOLD tartja a görög fordítás szavát. Még nagyobb az eltérés a két szöveg között az értelemben. Ózeásnál e szavak az Izraelt sújtó isteni büntetést írják le : az Ür a halált és az alvilágot hívja Izrael hűtlen és lázongó népének megbüntetésére, Szent Pál pedig diadalmas kérdést intéz a megszemélyesített halálhoz, mely a feltámadás napján elveszti minden hatalmát. Valószínű tehát, hogy a szorosan vett idézés (6 Xôyoç ó yeyQa[zfiévoç) csak Izaiás szavaira vonatkozik, Ózeás szavait pedig az apostol a feltámadásra vonatkozó saját tanításának a továbbfűzésére és a feltámadás fölött érzett ujjongó örömének a kifejezésére használja fel. Az utolsó (16.) fejezetben Szent Pálnak nehány személyes természetű közlését olvassuk, amelyekben az apostol nem használja az ószövetséget. 4. §. A Korintusiakhoz írt második levél. A Korintusiakhoz írt második levélben a levél nagy terjedelméhez képest (13 fejezet, 256 vers) aránylag kevés az ószövetségből vett idézet. Ennek oka a levél tárgyában van : a Korintusiakhoz írt második levél közvetlenül Szent Pál érzelemvilágából fakad, az apostol lelkének legbensőbb érzései szólalnak meg e sorokban, ezért az ószövetség idézésére aránylag nem sok alkalma volt. Az első két fejezetben egyáltalán nincsenek ószövetségi vonatkozások. 3, 3-ban Szent Pál a korintusi egyházat, ezt a Krisztustól az ő szívébe írt levelet, az ő legszebb ajánló levelét, ellentétes párhuzamba állítja nemcsak különböző küldötteknek ajánló leveleivel, hanem az ószövetségnek az Isten ujja által kőtáblákra írt üzenetével is. Az apostol itt nem idéz, de világos a célzás a Móz. 11. 24, 12 ; 31, 18 ; 34, 1-ben leírt eseményekre. A kőtáblákra Írott ószövetségi törvény és «a szívnek hústábláira» írt újszövetségi törvény között levő lényeges különbségre már Jeremiás (31, 33. LXX : 38, 33.) és Ezekiel próféta (11, 19 ; 36, 26.) is reámutatott. Szent Pál a saját érzelemvilágáról mondja ugyanazt, amit Jeremiás és Ezekiel próféta az újszövetségi üdvösségi rendről mondott. 3, 12—18-ban a Mózes fátyoláról szóló nagy allegóriát olvassuk, amelynek alapja a Móz. II. 34, 29—35-ben leírt esemény. Amikor Mózes a Sinai hegyről leszállt, kezében a bizonyságnak két kőtáblájával, meg amikor az Úrral való beszédei után elhagyta a szentek szentjét, arca sugárzott az Úrral való beszélgetés következtében, úgyhogy Izrael fiai, sőt maga Áron is féltek a közelébe menni. Ezért is Mózes leplet tett az arcára, amikor a néphez szólott. Szent Pál ezt az elbeszélést a következőképpen magyarázza. Mózes lepellel takarta el fénylő arcát, Izrael népe tehát nem láthatta, hogy e lepel alatt Mózes arcának a fénye lassan- kint eltűnik. Az apostol zsidó kortársainak is lepel borítja a szívét : nem veszik észre, hogy a mózesi törvény fénye eltűnt, amióta az evangélium törvénye a világba eljött. Ha Izrael majd Krisztushoz tér, akkor
