Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)

Bochkor Ádám: A csodás gyógyulások orvostudományi értékelése

A CSODÁS GYÓGYULÁSOK ORVOSTUDOMÁNYI ÉRTÉKELÉSE 135 ten visszahanyatlott s így maradt úgyszólván eszmélet nélkül másnap délelőtt 10 óráig. Azután a fürdőbe vitték, ahol csak bizonyos fontol­gatás után merítették a beteget a vízbe. Ekkor hirtelen bekövetkezett a gyógyulás. Az orvosi ellenőrző irodában a vizsgálat megállapította, hogy a beteg járni tud, gerincoszlopát minden irányban mozgatni jól tudja. A beteg egész nap fent volt és vonaton ülve tette meg az utat Párisig. Le Bee 8 év múlva újból látta a beteget, gondosan megvizsgálta az egészségi állapotát ; a tüdő- és csonttuberkulózist akkor is teljesen gyógyultnak találta. A röntgenfelvételen a tüdő szövete épnek mutat­kozott, csak a baltüdő csúcsában és még vagy három helyen a tüdőkben lehetett néhány kisebb halvány foltot látni, mint gyógyult kavernák nyomait. A 3. ágyékcsigolya testében a kis világos folt jelezte a csont- bántalom maradványát. Ebben az esetben tehát a tuberkulózis négy súlyos formában jelentkezett 10 hónap alatt ; a beteget több orvos észlelte, akik igen súlyosnak találták az állapotát, végül is nagyon leromlott állapotban került Lourdesba. A tuberkulótikus gócok hirtelen gyógyulása, vagyis a gümős sarjszövetnek hegszövetté való átalaku­lása, a kavernák hegesedése, az izzadmány felszívódása, a merev gerinc­oszlop-részlet hajlékonnyá válása a jelzett feltűnő rövid idő alatt, a rendkívüli gyógyulás jelenségei. Ötödik eset.1 Egy nő nyelvének jobb oldalán lévő fekélyes rákos daganatát megoperálták a toulousei kórházban. Három hónap múlva azonban a műtét helyén kiújult a daganat, mely a nyaki nyirokcsomókat is megtámadta ; a beteg leromlott, cachexiás egyénnek látszott. A máso­dik műtétbe a beteg nem egyezett bele. Mivel nem juthatott Lourdesba, elhatározta, hogy otthon kilencedet végez és naponta lourdesi vízzel megmosakszik. A kilencedik napon a daganat egyszerre eltűnt és a nyaki nyirokcsomók duzzanata megszűnt. Kilenc év múlva újra meg­vizsgálták és a daganat helyén változatlanul fehéres heget találtak. Tudjuk, hogy a nyelvrák a rákos megbetegedéseknek egyik legfájdal­masabb és legsúlyosabb formája. Le Bee szerint nagyon ritkán elő­fordulhat ugyan cancroidoknál spontán hegesedés, de nem tudunk olyan nyelvrákról, ahol a gyógyulás minden beavatkozás nélkül termé­szetes úton következett volna be, amint azt a vázolt esetünkben láttuk. Itt ugyanis kiújult nyelvrákról volt szó, mely cachexiát okozott és amely tapasztalataink szerint önként gyógyulni nem szokott. A rákos daganat, az áttétek és a cachexia hirtelen megszűnése gyógyíthatat­lannak tekinthető betegünknél mindenesetre a rendkívüli gyógyulást igazolja, amit még az a körülmény is támogat, hogy az illető nő kilenc év után is recidivamentesnek, tehát egészségesnek találtatott. Ennek a néhány esetnek az ismertetése elég ahhoz, hogy a rend­1 I. m. 237. old. /

Next

/
Thumbnails
Contents