Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Ivánka Endre: Keleti szellem és orthodoxia
KELETI SZELLEM ÉS «ORTHODOXIA» 113 a különböző, hierarchiájuk és intézményeik folytán egymástól elkülönített egyházakat magasabb, ideális egységgé foglalja össze. A gondolat következetes. De amint a sztarcy-k iránti tiszteletbe — mely erkölcsileg mindenesetre teljesen jogosult és helyénvaló — belevegyül egy olyan egyházfelfogás is, mely a hierarchikus szervezettől és a szentségek intézményességétől eltekintve, az egyház kritériumává a «szellem bírását» teszi, és az egyházban csak a «kiválasztottak közösségét» látja, kiket a szellem közvetlenül hat át, hierarchia és szentségek nélkül (ez pedig a protestáns, vagy ha jobban tetszik ez a kifejezés, a joachimita és «spiritualis» egyházfelfogás) — ugyanúgy kell «protestáns»-nak vagy «spiri- tualis»-nak minősíteni egy olyan egyházfelfogást, mely az egyház igazi egységét a hierarchikus, külső, látható kereteken fölött egy tisztán szellemi, lelki egységben keresi ; már pedig a «Slavophil» irány így vélekedik az egyházról. Ha valóban «igazhitű» egyház számára csak az orosz egyház lehet is, a többi egyházakat nem ítéli el teljesen, mint a régi orthodoxia (mely a latinokat pogányoknak minősítette és hosszú ideig a latin ritus szerinti keresztelést nem ismerte el érvényes keresztség- nek), hanem őket is az «általános» egyház tagjainak tekinti, mely az összes egyházak közös (bár itt-ott elhomályosult) szellemében és hagyományában él, láthatatlan, tisztán szellemi egységben. Joggal kételkedhetünk abban, hogy lehet-e valóban hagyományos egy olyan egyházfelfogás, mely egy kimondottan szektárius, «papnélküli» irányzattal szimpatizál és annak példájára a népet tekinti az egyházi hatalom hordozójának, mely a «spirituales» módjára a hierarchikus hatalmat az egyéni kiválasztottságból és szentségből, a «szellem bírásából» vezeti le és az «általános» egyházat (melyet a régi orthodoxiával szemben elismer) csak a «közös szellemre», a mindenütt jelenlevő közös hagyományra építi fel, mint «láthatatlan» egységet? Egy történelmi visszatekintés igazolni fogja kételyeinket. A schizmában eredetileg csak az államhatalom volt érdekelve. Hogy a latinoknak, Rómának, azt a szemrehányást tették, hogy eltértek a régi, közös hagyományoktól, a helyes rítustól, az igaz hittől1, annak a célja az volt, hogy a keleti egyházat a római fennhatóság alól kivonják és a bizánci császárságnak, a világi hatalomnak vessék alá. Ugyanakkor még erősen hierarchikus a keleti egyház ; a «Krisztustól szeretett basi- leus», a bizánci császár fennhatósága alatt, aki még az egyházi dolgok fölött is a rendelkezési jogot vindikálja magának1 2, a konstantinápolyi patriarcha nem csak a közvetlenül Bizánc uralma alatt álló országok egyházait kormányozza, hanem azoknak az országoknak egyházait is irányítja, melyek csak bizánci ritusúak és műveltségükben Konstanti1 A kovásztalan kenyér és a «Filioque» voltak ebben a korban a főbb vitapontok. 2 Már Szent Maximusnak is harcolnia kell a császárnak főpapi igényei ellen. Lásd M. P. G. 90, 92. és 117. Theologia. 8
