Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Pataky Arnold: Szent Pál leveleinek ószövetségi idézetei
SZENT PÁL LEVELEINEK ÓSZÖVETSÉGI IDÉZETEI 107 E fejezetekben az apostol azokról a fölséges, nagy adományokról beszél, amelyeket Jézus Krisztus megváltó halála az emberiségnek hozott. Krisztus kiengesztelte és megbékítette irántunk az Istent és így megadta nekünk az üdvösség biztos reménységét (5, 1—11.) ; eltörölte az eredeti bűnt és minden cselekedeti bűnt, sőt sokkal bőségesebb kegyelmet szerzett, mint amennyit az ember a bűnnek uralma által elvesztett (5, 12—21.). A keresztény ember a keresztség szentségében Krisztus halálának és feltámadásának lett a részesévé, tehát nem szolgálhat többé a bűnnek, és Krisztussal egyesülve már csak az Istennek élhet. (6. fej.) A Rómaiakhoz írt levél 7. fejezetében Szent Pál az egész emberiségnek nagy üdvösségtörténeti tragédiáját megkapó, eleven színekkel írja le. Az Istennek a paradicsomban adott egyetlen parancsát, melynek megszegésére az Úr halálbüntetést szabott (Móz. I. 2, 16. 17.), Ádám, az emberiség ősatyja megszegte. Ezzel a világba lépett a 'Afiagría, a Bűn, mint valami vészes, zsarnoki hatalom, és ennek büntetése, a Oàvaroç, a Halál. Ádámtól Mózesig az Isten nem adott új parancsot a természeti törvényen kívül, mely minden embernek a szívébe van írva (Róm. 2, 15.), tehát újabb, szorosan vett törvényszegés (jcagäßaau;) nem történhetett, és mégis Ádámnak összes utódai meghaltak, mivel (é<p3 <3, Róm. 5, 12.) mindnyájan vétkeztek Ádámban. A 'A^agiia a világban volt (Róm. 5, 13.), a halál azonban nem a személyes törvényszegéseknek, hanem Ádám bűnének a büntetése volt. Mózessel a világba lépett a Nôfioç, a Törvény. Ez szent és igaz isteni intézmény volt, melynek az volt a végső célja, hogy különböző parancsaival és tilalmaival előkészítse és megszentelje az ószövetség választott népét az eljövendő Messiásra és az általa megalapítandó új üdvösségi rendre. A Törvény megtartásához azonban az Isten kegyelmére lett volna szükség, melyet maga a Nô/uoç nem adhatott meg ; ezt a kegyelmet az Istentől buzgó imádságban kérni kellett volna. A zsidóság azonban a saját erejéből akarta megtartani a Törvényt, ámde erre képtelen volt. A Nô/toç így felkeltette az emberben a bűntudatot, a természeti törvénynek többé-kevésbbé homályos rendelkezéseit szabatosan körvonalozta, de így öntudatossá tette az emberben szunnyadó, vagy eddig öntudatlan szenvedélyeket, és az embert a Törvény áthágójává (nagaßdrrjg rov vó/wv) tette. A Törvény áthágójára azonban halálbüntetés várt. A Nô/ioç kihirdetése óta tehát az ember már nem csupán Ádám törvényszegése, illetve az eredeti bűn következtében érdemelte meg a halált, hanem a saját, személyes bűnei következtében is. Az idők teljességében a világba jött Jézus Krisztus, aki magára vállalta az egész emberiségnek a 'A/iagria-vA, a Oàvaroç-szál és a A'o/ioç-szal szemben való adósságát. Alávetette magát és eleget tett a
