Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Móra Mihály: Néhány egyházi adóügyi kérdés
NÉHÁNY EGYHÁZI ADÓJOGI KÉRDÉS 59 a konkordátum 2. art. utolsó bekezdésével majdnem szószerint megegyezik az elismert vallásokra vonatkozó olasz törvény megfelelő rendelkezése.1 Az osztrák konkordátum már bőbeszédűbb az egyházi adóra vonatkozólag, de a változást csak pro futuro ígéri. Mindenekelőtt mint alapprincipiumot elismeri az Egyház adóztatási jogát és azt, hogy az államhatalommal egyetértésben adókat vessen ki, nemkülönben, hogy az állami kényszerhatalom segélyével azt behajtsa.1 2 Részletesebb szabályozás még hiányzik, hiszen az egyházi adóról rendelkező XIV. pont szerint eme alapelv részletesebb végrehajtására vonatkozó irányelveket a püspöki hatóságok majd csak ezután fogják az állami kultuszhatóságokkal egyetértésben megállapítani. Mellőzve a pótjegyzőkönyvnek az egyházi anyagi szolgáltatások bizonyos csoportja tekintetében felmerülő hatáskörvitára is az eddigi állapotot fenntartó rendelkezését,3 megállapítható, hogy a XIV. artikulus az egyházi adóra vonatkozólag Ausztriában új perspektívát nyitott meg, új fejlődést indított el.4 Megteremtette az újabb rendelkezések szerződésjogi lehetőségét, — addig azonban az akkori joghelyzeten nem változtatott. Hasonlóan a magyar és a német birodalmi joghelyzethez, az egyházi adó kivetésénél és behajtásánál biztosítja az állami hatóságok ingerenciáját, amit a kilátásba helyezett közadójelleg is indokol. A XIV. pont tehát jelentős elvi lépés. Addig ugyanis Ausztriában a katolikus egyház bevétele túl- nyomólag az egyházi vagyonból és különféle egyéb domania bevételből, főleg azonban állami hozzájárulásból állott ; a vallásalap, illetőleg az állami segély jelentette az Egyház legfontosabb pénzügyi alapját. Ezzel ellentétben a többi felekezet bevétele, a csekélyebb állami támogatástól eltekintve, az egyházi adókon alapult.5 A konkordátum után tehát a két rendszer elválasztó vonala elmosódott volna, az egyháztagokat terhelő egyházi adó a katolikus egyházban is nagyobb szerepet kapott volna. Ám, hogy az addigi rendszerrel nem kívántak szakítani, 1 Regio Decreto 28 febbraio 1930, n. 289. Norme per l’attuazione della legge 24 giugno 1929, n. 1159, sui culti ammessi nello Stato e per il coordina- mento di essa con le altre leggi dello Stato, 4. : I ministri di un culto ammesso nel Regno . . . possono senza alcuna ingerenza della autorità civili, eseguire collette nell’interno ed all’ingresso degli edifici destinati al proprio culto. (Közli : Bertola—Jemolo, 700.) L. még Jemolo, A. C. : Religione dello Stato e confessioni ammesse. (Nuovi studi di dir. econ. e pol. 1930. fase. 1.) 2 Köstler Rudolf : Das neue österreichische Konkordat, Zs. f. öff R., XV. I. 29. Haring J. B. : Kommentar zum neuen österreichischen Konkordat, Innsbruck—Wien—München 1934, 73—77. Van Hove A. : Le Concordat entre le Saint-Siège et l’Autriche, Nouvelle Revue Théologique 1934, 906. 3 Ehhez 1. Restrepo, 672. 4 Hasonlóan Haring, Kommentar 75. 5 Hefei Ernst : Kirchliches Finanzwesen in Österreich, Görres-Staats1 exikon,6 III. 363—364.
