Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)

Ivánka Endre: Sacrum Imperium és Rex Christianus

44 IVÁNKA ENDRE melyek az ehhez az egységhez való hozzátartozással járnak, de politi­kailag nem ismernek maguk fölött magasabb hatalmat, független és egyenjogú tagjai akarnak lenni ennek a szellemi, kulturális és — ami a középkorban a legfontosabb — vallási egységnek. Ezt a független­séget a legkülönbözőbb alkalmaknál hangoztatják ; szemben azzal a felfogással, mely a rómia jog használatában a római birodalom fenn­hatóságának hallgatólagos elismerését látja (így érvel Bartolus, a híres bolognai jogász), a francia királyok szükségesnek tartják hangoztatni, amikor a francia «parlament»-eknek a római jog használatát előírják, hogy ez az intézkedésük «non ratione imperii, sed imperio rationis» történik, azaz nem a római birodalomhoz való tartozásból folyik, hanem az ész parancsa folytán, mert a római jog a legészszerűbb és legrend­szeresebb jog a világon. V. A középkori politikai világkép kihatása az újkori fejlődésre. A nemzeti államok kialakulására irányuló törekvés jellemzi a középkor második felét. Ebben az időben létesül a centralizált francia állam, az angol parlamentarizmus, a magyar, erősen nemzeti érzelmű rendi állam, és az olasz nemzeti eszme is feléled, ha egységes olasz állam nem is tud kialakulni. Németország is ekkor kezd törekedni nemzeti egységre ; azoktól a megkötöttségektől óhajt szabadulni, melyek a római impérium nobile officiumával járnak ; egyrészt a német­római császárságnak az egyházhoz és a pápához való viszonyát, mely eddig a pápának tartotta fenn a császár megerősítését és megkoroná­zását, igyekeznek meglazítani, másrészt az Olaszország fölött gyakorolt fennhatóságot, mely mindinkább terhet jelent a birodalom részére, kívánják lerázni. Ennek a fejlődésnek eredményeként 1356-ban azt mondja ki a német aranybulla, hogy a választófejedelmek azt, akit ők német királlyá megválasztottak, mindjárt a megválasztásának pil­lanatától kezdve császárnak is tekintik, és hogy ő ennélfogva mindjárt a megválasztásától és a német királlyá való megkoronázásától kezdve Németország területén a császári jogokat is gyakorolhatja, tekintet nélkül a pápai koronázásra és Olaszországra, ahol természetesen a pápá­tól meg nem koronázott német királyt nem tekintették császárnak. Egyben szabályozták a választás módját és a választófejedelmek jogait ; ettől az időtől kezdve egy fogalommá kezd összeolvadni a német király­ság és a római császárság. Amennyit a birodalom ezáltal egységben és függetlenségben nyert, annyit veszített területben. A német-római császárság univerzális igényéről lemondva, egy Németországra szorítkozó nemzeti állam lett. A különleges földrajzi és történelmi körülmények folytán azonban ebbe a hangsúlyozottan német nemzeti egységbe egy, eredetileg a német királyságon kívül álló királyságot is belevonják, Csehországot. Még

Next

/
Thumbnails
Contents