Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Iványi János: Izrael, az Isten választott népe
IZRAEL, AZ ISTEN «VÁLASZTOTT NÉPE» 23 kivonuláshoz fűződő kiválasztottság-tudattal szemben. Inkább a kezdés szerepét játssza a teljesüléssel szemben.1 4. A kiválasztottság tudatának az ószövetségi Szentírás két megnyilatkozási formáját adja. Az egyikben az Istennek ama kegyelmi cselekedete lép homloktérbe, mellyel a világ összes népei közül teljes szabadsággal kiválasztott egyet. Ezt közelebb emelte magához, mint a többit. Sorsát különösképen szívén viselte. «Erős kézzel», «felemelt karral» kiszabadította a szolgaság házából. Hazát adott neki, védte, óvta, tanította és sajátos módon magasabbrendű céljainak szolgálatába állította. De egyúttal arra kötelezte őt, hogy hivatásához és méltóságához mérten magasabb etikai eszményt valósítson meg életével.1 2 A másik formula úgy hangzik, hogy az Isten szövetséget (rrna, ôiaêrjxrj) kötött3 kiválasztott népével. A szövetség természetéből folyik, hogy itt a hangsúly a kétoldalúságon van.4 A nép arra kötelezi magát, hogy Jahvét egyedüli isteneként tiszteli és követi, Jahve pedig esküvel Ígéri, hogy népét oltalmába veszi minden veszedelemmel szemben. A szövetség végeredményben a kiválasztás tényének érzékelhető megnyilatkozása és pecsétje.5 Az üdvrendben tehát másodlagos a szerepe. Míg a kiválasztásban, ha mélyére hatolunk, az Istennek elsődleges tevékenykedése tárul a szemünk elé.6 Mindazonáltal a szövetségi eszmének gyakorlati jelentősége Izrael vallási életében felmérhetetlen. Az egyszer végrehajtott szent cselekmény, mellyel a törzsek szövetsége, Mózes vezetése alatt a Sínai-hegy tövében eljegyezte magát Jahvéval, szinte kézzelfogható módon tovább élt azokban a szabályokban, melyek hű követésére a Jahvé-val kötött szerződésben kötelezte magát Izrael népe. így ezek a szertartások és törvények állandó felkiáltójelként figyelmeztették a népet és vezetőit arra a magasabbrendű hivatásra, melyet Istennel szemben vállaltak. A mózesi törvény mint a szövetség alapokmánya Izrael magán- és közéletének magna chartá-ja volt. A holt betű azonban tartósan nem maradt volna az élet erjesztője, indítója, nevelője, ha megeleveníté- séről élő szervek nem gondoskodtak volna. A törvénynek Izraelben nemcsak a prófétai hirdetés volt őrzője, tágítója és mélyítője, hanem a papi oraculum is. A papság szerepe Izraelben nem merült ki a templomi szer1 V. ö. pl. Ex 3; 6; Dt. 1 —11 ; Jer. 11, 3—5. A Noah-szövetségnek az ószövetségi üdv.-történetben úgy szólván semmi szerepe sincs. (L. mégis íz. 54, 9.) 2 Ex 19, 4—6. 3 Ex 24. 4 H. Gressmann: Mose und seine Zeit. Göttingen, 1913. 105. 1. 6 Galling i. m. 26 1. 6 Weiser i. m. 57. 1.
