Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Ivánka Endre: A trichotomikus anthropológia a középkori és az ókori filozófiában
230 IVÁNKA ENDRE eltekintve, mely így harmadik részként kapcsolódik bele ebbe a tricho- tomiába). Az egyik rész a racionális gondolkodás, a szabad cselekvés princípiuma, az emberi személyiséget önálló szellemi lényként konstruáló principium, a másik az a «szikra», mely a lélek mélyén, a lélek «gyökerében» változatlanul fenntartotta istenségét (ez a középkori «portio virginalis animae» terminusnak magyarázata) és így egyúttal kapcsolatot jelent az egész világot kormányzó Istenség és az egyéni lélek között (jellemző, hogy a trichotomikus felfogás hívei legtöbbször csak erre a legmagasabb részre vonatkoztatják az «imago Dei» fogalmát). Csak egy pantheista irányú rendszer szolgáltathatta a spekulatív alapját annak a veszélyes kísérletnek, hogy a lélek természetfölötti rendeltetését és életét ontologikus mozzanatként építsék bele a lélek természetébe. Hogy ez az ókori gondolat milyen közel járt már a középkori trichotomiához, annak érdekes példáját olvassuk Plutarchosnál, aki «Moraliá»-iban a kialakuló neoplatonizmusnak egyik legérdekesebb képviselője. Timarchos víziójában (De genio Socratis 22 és 23) — egy egyébként is rendkívül érdekes elbeszélésben — azt mondja a víziót megmagyarázó hang Timarchos-nak: «Nem az egész lélek merül alá a testi, látható világba; ami alámerült (ró /a év ovv vnoß(>v%iov), azt nevezzük léleknek ; ami a változáson és az elmúláson kívül áll, azt leg- többnyire vovç-nak nevezik, és azt hiszik róla, hogy ez is az emberben van — amint a tükörben látható dolgokról is valaki hihetné, hogy ezek a tükörben vannak. Akik pedig helyesen gondolkoznak, azok tudják, hogy kívül van, és Daimon-nak nevezik.»1 Jobban nem lehetne kifejezni, hogy ez a harmadik lélekrész, melynek neve e helyen vovç, mi akar lenni ; «eine Einbruchsstelle für das Göttliche», hogy a legújabb, erre vonatkozó szakirodalom kifejezésével éljünk. A «Daimon» helyébe csak a Szentlelket kellett behelyettesíteni, és megvolt a középkori schéma — ugyanazzal a kétértelműséggel, melyet már Plutarchosnál is megállapíthatunk, mely egyrészt jogos és helyes használatot tesz lehetővé, de másrészt a természetfölötti elem el-ontologilázásának veszélyét is rejti magában. Ivánka Endre. 1 De genio Socratis 591E ed. Bernardakis III. 530.
