Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Ivánka Endre: A trichotomikus anthropológia a középkori és az ókori filozófiában
élet szférája, vagy pedig az emberbe helyezett isteni élet princípiumát, a kegyelmet, anélkül, hogy ez az emberi természettel ontológikus egységgé olvadna össze (ez utóbbi magyarázat talán jobban egyeztethető össze a yvxixôç szó szentírási értelmével, különösen 1. Cor. 2, 14-gyel : ipv%ixôç ôè avÛQomoç ov ôé/srai rà tov nvevjxaxoç, xov ■fteov és Jud. 19-cel : ipv%ixoí, nvevfxa \if\ e^ovxeç.). Protestáns részről például W. Gut- brod a «Die Paulinische Anthropologie» című könyvében (Stuttgart— Berlin 1934) összefoglalóan azt állapítja meg (91.); Sollte aber die Frage nach einer Trichotomie bei Paulus meinen, ob nicht mit dem dritten, bezw. dem ersten Glied, dem nvev/xa, ein göttlicher Teil im Menschen vorhanden sei, und zwar im natürlichen Menschen, so ist diese Frage zu verneinen. A. J. Festugière O. P. pedig, aki katolikus részről még legtovább megy el a szentpáli trichotomia elismerésében (L’idéal réligieux des Grecs et l’Évangile Paris, 1932. 196—220: La division corps—âme—esprit de 1. Thess. 5, 25 et la philosophie grecque), mégis csak úgy magyarázza ezt a helyet, hogy Szent Pál, alkalmazkodva a korszak (főleg sztoikus eredetű) terminológiájához, azzal a terminussal és azzal a schémával jellemzi az Isten által belénk helyezett isteni élet- principiumot, a kegyelmet, mellyel az ókor az emberi természetben levő isteni elemet szokta megjelölni. Ha tehát a későbbi korokban erre a szentírási helyre hivatkoznak is a trichotomikus felfogás hívei, akkor ez még nem bizonyítja azt, hogy Szent Pál maga így gondolkozott volna, hanem csak azt, hogy az ő szavaiból kiolvasható, az ő szavaiba belemagyarázható ez a felfogás is — de csak akkor, ha abból az előfeltevésből indulunk ki, hogy az embernek a természetfölötti dolgok iránti odarendeltsége, fogékonysága, vagy akárhogyan is fejezzük ki azt, amit a scholasztikus theologia «potentia obedientialis»-nak nevez, az ember természeti struktúrájában okvetlenül egy külön képesség, létmozzanat, lélekrész formájában jut kifejezésre —, ha tehát már abból a fentebb vázolt tévedésből indulunk ki, hogy a természetfölöttinek az ember létstruktúrájában ontológiailag is megfoghatónak kell lennie. Tévedés ez azért, mert, mint fentebb már említettük, ezzel a természetfölöttit éppen természetfölöttiségétől megfosztjuk és ontológiai mozzanattá tesszük. Ebből a szempontból szükséges megjegyezni, hogy Hugo a S. Victore fentebb idézett fejtegetésében nincs szó külön lélekrészekről, hanem az egy léleknek különböző irányokban kifejtett működéseiről, különböző irányú megismerőképességeiről. Állítani, hogy a lélek a paradicsomi állapotban és az örök boldogság állapotában közvetlenül ismerheti, illetve ismerhette meg az Istent, még nem jelent annyit, mint : állítani, hogy a lélekben egy ontológiailag elkülöníthető, természetének egy határozott részét alkotó képesség vagy lélekrész van, melynek kizárólagos szerepe, megkülönböztető rendeltetése az isteni dolgoknak supra-rationalis megismerése lenne. Hugo a S. Victore itt 15 A TRICHOTOMIKUS ANTHROPOLÓGIA A KÖZÉPKORI FILOZÓFIÁBAN 225 Theologia.
