Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Artner Edgár: Origenes és Plotinos
ORIQENES ÉS PLOTINOS 217 egy vonalba került a hellén világ emelkedettebb rétege a kereszténység eme legengedékenyebb formájával és a hellenizmus gócpontjai, különösen Alexandria készen állott a nagy szintézis végbevitelére. Már forró volt a nagy vallási és bölcseleti olvasztókemence, már keverte abban az allegorizálás a revelációt a mitológiával, hogy egy kozmopolita világnézet közös nevezőjére hozza az egész mediterrán világot. — És ekkor lép a porondra éppen Alexandriában a keresztény katechetikai iskola, hogy kiemelje az evangéliumi vallás intranzigens igazságait az említett kohóból ; hogy egy Alexandriai Kelemen szorgalmas és szellemes munkálkodása nyomán Origenes lángelméjével világítsa meg azt a különbséget, amely Krisztus hitének igazsága és a szinkretizmusra hajlandó vallások koholmányai közt fennforog. Nem végeztek teljes munkát, emberileg lehetetlen is lett volna azt elvégezniük ; sok csiszolni, simítani, sőt kijavítani való is maradt még az utókorra: de az alapot megvetették, az utat megtörték az egészséges fejlődés számára. Már Kelemen is kiemelkedett a gnózis lenyűgöző légköréből, amelyet az alexandriai kereszténységre Basilides és Valentinos hatalmas szelleme reányomott, de az ő nyomán Origenes szinte teljes diadalt aratott a keresztény gondolat kiszabadítása terén. — Talán az egész életre nézve a legelhatározóbban irányt szabó tényező minden szellem számára az az iskola, amelyben felnövekedett. Ezt Kelemen és Origenes esetében is tapasztaljuk. A hellenizmus egyébként is oly hatalmas szellemi erőt jelentett, amelynek hatása alól teljesen kiszabadulni senki sem lehetett volna képes abban a korban. De erre nem is volt szükség ; Origenes értelme világosan látta, hogy abban örök értékek is vannak. Hellenista volt tehát mindaddig, amíg a kinyilatkoztatás és az azon alapuló szent hagyomány más utat nem szabott hitének. De ilyen esetekben azután habozás nélkül elhagyta a hellén iskolából hozott nézeteket és vallomást tett a keresztény megoldás mellett.1 A Gondviselés úgy akarta, hogy ugyanabból a környezetből, csaknem ugyanakkor egy másik világos fő is kikerüljön ; egy olyan gondolkodó, aki a túloldalról kellő időben észreveszi ezt a frontáttörést és azzal szemben pogány részről nyomban le is szegezi az ellentéteket. Ez a gondolkodó Plotinos volt. Origenes és Plotinos egyazon fának két gyümölcse volt. Meg- ízlelőik számára világossá tették a különbséget, amely minden külső hasonlatosság ellenére a fellendülő kereszténység és a tértvesztő pogányság szelleme között fennállott a lét legalapvetőbb kérdéseiben. Ha a mindennapi életet élő emberek továbbra sem igen tudtak különböztetni keresztények és gyakorló újplatonikusok között, a keresztény értelmiség előtt már tisztán állott a lényegbevágó különbség. Hogy 1 V. ö. Lieske megállapításait W. Völkerrel szemben. Műveik az idézett irodalomban találhatók.
