Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Móra Mihály: Néhány egyházi adóügyi kérdés
hasonlóképpen a kezelhetőséget jelentősen megkönnyítő név- és tárgymutatóval ellátott második kiadást figyelmébe ajánlja a gyakorlati lelkipásztoroknak. A szerző u. i. leszáll a gyóntatószék mindennapi gyakorlatába, részletes és a gyóntatószékben elég gyakran előforduló eseteket említ föl és a gyóntatok számára üdvös tanácsokat ad, hogy se túlságos szigorúságukkal, se pedig laza gyakorlatukkal ne ártsanak, hanem használjanak, mikor szent hivatásukat gyakorolják. Ibrányi Ferenc. Prof. Pio Ciprotti, Avvocato della S. R. Rota : Appunti sül patronato nazionale nell’America Latina, Roma, 1938, 42. lap. Folyóiratunkban egyik alkalommal (1937. évf. 4. sz.) rámutattunk az egyházi jognak országhatárokon túlhatoló irányára, amely már földrészekben gondolkozik ; mindez az Egyház egyetemes jellegével kapcsolatos. Az akkor felhozott példát számos újabbal toldhatnánk meg. Nem régen például a stockholmi E. Staedlertöi olvashattunk az új világrész egyházjogi helyzetére érdekes adalékot. (Die westindischen Lehnsedikte Alexanders VI. (1493) Archiv, f. k. K. 1938, 377 s köv. lap, kapcsolatban ugyané szerzőnek u. o. közölt korábbi munkájával, 1937. évf. 383. s köv. lap.) Most pedig más tárgykörben, a jogtörténet és dogmatika érintkezési területén az egyik ismert olasz kánonista fordul Amerika felé. Kindermann szerint a délamerikai patronátusi jogról kevesen írtak ; szerző szembeszáll ezzel a nézettel, azt azonban igaznak tartja, hogy általános képet nyújtó munka hiányzik. Ezért kísérli meg a latin Amerika szóbanforgó jogintézményét áttekinteni. Megemlíti, hogy a «nemzeti kegyúri jog»-ra nézve (patronato nazionale — az ismertetésben végig erről és nem a magánkegyúri jogról lesz szó) a kanonisták körében határozott terminológia nem alakult ki ; ő sem foglal állást, de figyelmét főleg a prezentációs jogra irányítja. A Szentszék és a különböző délamerikai köztársaságok Eris almája a ius patronatus volt és részben ma is az. A vizsgálódás nemcsak az egyház- történet, az egyházpolitika és a mai jog szempontjából érdekes, hanem azért is, mert — legalább valószínű — következtetést lehet vonni a Szentszéknek a szóban forgó jogintézményre vonatkozó mai és jövőbeli politikájára. Szerző szempontjából a latin amerikai államokat több csoportra osztja : részletesebben Colombia, Equatore, Venezuela, Argentina és Peru viszonyaival foglalkozik. Előrebocsátja azonban, hogy némelyütt a patronatusi jogot bár a Szentszék teljes beleegyezése nélkül, de tényleg gyakorolják (pl. Bolivia, Paraguay, Costa, Rica), másutt viszont a Szentszék beleegyezésével (Haiti, 1860-iki ma is érvényes konkordátum 4. art.), ismét más államokban a patronátusi jogról olyan konkordátumok rendelkeztek, amelyek később megszűntek érvényben lenni (Costa Rica 1852, Guatemala 1852, Honduras 1861, Nicaragua 1861, S. Salvador 1862) más államokban pedig a szeparáció (Chile 1925-ös alkotmány) vagy az államforma megváltozása (Brazília 1889) révén szűnt meg a ius patronatus. A teljességre igényt tartó munkáját később ígérve, Ciprotti az első csoportbeli államok prezentációs jogának alakulását vizsgálja. Kiindulásul IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 187
