Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Móra Mihály: Néhány egyházi adóügyi kérdés
172 SZABÓ VENDEL vonja le. Itt nem a törvényszék ítéletének bírálatáról van szó, elismerjük azt is, hogyha ismét előfordulna hasonló eset, az intézkedés fellebbezhetetlen- sége miatt az érdekelteknek az ünnep dacára meg kellene a tárgyalásra jelenniük, de végeredményben mindez peren kívüli olyan külső körülmény, mely megfelelő indokolás hiányában a katolikus vallási öntudat sérelmét jelenti. Csak nem gondolja valaki, hogy az egyik szakbíró nászútjának önkényesen kijelölt privát és nem közérdekű körülményei elégséges okot képeznének az egyházi törvény semmibevevésére, továbbá a «sürgős szükség esetében» törvénykifejezés alkalmazhatóságára és végül az ilyen ünnepélyes aktuson résztvenni köteles katolikus alkalmazottak és érdekeltek vallási kötelezettségei alól való mentesítésre. Semmi kétség, hogy az utóbbiak mentesítve voltak kötelezettségeik alól, de kit terhel a felelősség a mulasztás felidézésére?1 Az ünnepnapon általában tiltott munkák kérdésében tompítja a katolikus öntudatot és előmozdítja a bizonytalanságot a polgári külsőségeiben egyházilag hivatalosan megszüntetett ünnepnapok régi szokás szerint való megtartása is. Helytálló okot nehéz volna rá találni, hogy polgárilag miért is tartjuk mi azokat. Csak nem a szentéletű X. Pius rendelkezése nyomán támadt műfelháborodás az oka? A külföldi katolikusok általában igazodnak a kánoni rendelkezéshez — can. 1247. — A nálunk levő kettős gyakorlat megbontja az élet rendes menetét, mert a másvallásúakról nem is szólván, a katolikusok egy része tartja, a másik nem tartja, illetőleg esetleg csak részben tartja, minek hátrányát a hitélet érzi meg. A nép nem tesz különbséget a parancsolt és a nem parancsolt ünneptartás között és látván, hogy az általa önkényesen vállalt ünnepeken mások a lelkiismeret sérelme nélkül rendes hétköznapi munkájukat végzik, a helyes megkülönböztetés mellőzésével a másik végletbe, az ünnepnapi munkaszünet jelentőségének általános semmibevevésébe esik. Az Egyház bizonyára tudta, miért redukálta az ünnepszámokat. Számolt a megváltozott életkörülmények munkaütemének és a kultúrális haladás által megkívánt időtöbblet követelményeivel. De ezt úgyis csak az érti meg, aki látta például Rómában — tehát a katolicizmus szívében — az ú. n. törölt ünnepeken lezajló nyilvános élet minden terén megnyilvánuló hétköznapi foglalkozások menetét és lüktetését. Annál fokozottabb és határozottabb vonalú azonban a tényleges vallási kötelmek szem előtt tartása. Ott mindez természetes ! Az egyházi parancs betartatik : nem több, de kevesebb se, vele szemben pedig a mi magyar praxisunk a scandalum pusillorum melegágya !1 2 1 Kirívó az ellentét és a különbség, ha arra hivatkoznánk, hogy 1920-ban a Szurday-tanács mint statáriális bíróság vasárnap hirdetett halálos ítéletet egy kommunista-perben.SA kommunista-perek gyors befejezése ugyanis közérdek volt, azokat a statáriális törvény értelmében megszakítás nélkül egyen- kint 48 óra alatt ítélethozatallal be kellett fejezni és így a vasárnapi ítélet- hozatal — akkor járván le a 48 órai terminus — csak közmegnyugvást, nem pedig botrányt váltott ki. 2 Ismervén a Szentszék tagadó állásfoglalásának határozottságát, az
