Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Móra Mihály: Néhány egyházi adóügyi kérdés
162 IVÁNKA ENDRE Isten szellemi voltából, az ezzel adott megismerésből és akaratból, illetve szeretetből. így jut el az ú. n. «pszichológiai» Szentháromságtanhoz. Amikor «imago»-nak nevezi az Isten Fiát, az Isten Igéjét, akkor elsősorban az Istennek önmagáról alkotott, tökéletes fogalmára gondol, ha «Szeretet»-nek nevezi a Szent Lelket, akkor arra gondol, hogy a Szent Lélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetéből eredő harmadik személy, illetve ez a — harmadik személyként subsistáló — szeretet maga. A Kelet ezzel szemben főleg a Szentháromságnak a megváltásunkban viselt szerepére gondol. A Fiú az, akinek révén az Atyához jutunk, mert «aki Őt látja, látja az Atyát is» ; a Szent Lélek az, akinek jelenléte a lelkűnkben közel hoz minket a Fiúhoz, aki a Fiú tagjaivá és testvéreivé tesz minket. Ezért a Kelet az «imago» névnél elsősorban arra gondol, hogy a Fiúban és a Fiún keresztül az Atya nyilatkozott meg a világ számára, és mivel a Fiú megváltó működése viszont a Szent Lélek által nyilvánul meg a lelkűnkben, ezért hajlandó a Szent Lelket a Fiú «imago»-jának is tekinteni (106.). Az «Ige» kevésbbé «fogalom», mint «mondott szó», melyet az Atya a világhoz szólt és melyet a hang fuvallata, a «spiritus» (= fiatus) kísér és közvetít. (109. A gondolat különben nem csak Johannes Damascenus-nál fordul elő, hanem már Nyssai Szent Gergelynél is. M. P. G. 45, 17 A—B.) Ha a Szent Lelket szeretetnek nevezik, akkor kevésbbé az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetére gondolnak, mint arra, hogy ő az, kinek erejében mi szerethetjük az Istent. A Szent Lélek részükre főleg «donum», az, amit az Isten a Fiú révén saját Istenségéből adott a megváltott embereknek. így jutunk el a keleti formulához : qui ex patre per filium procedit, szemben a Nyugat formulájával : ex patre et filio (vagy : Filioque). , Az egész ellentét csupán arra vezethető vissza, hogy a Kelet a Szentháromságtanban főleg a Szentháromság megváltó működését hangoztatja, tehát e szempontból a három személyt az Istennek a világ számára való megnyilatkozásának mozzanataiként tekinti. Előbb elemzi — még pedig a megváltás művének szempontjából — a három személy szerepét és egymáshoz való viszonyát, és csak így jut el annak az Istenségnek a fogalmához, mely mind a három személyben él és melyet ez a három személy kinyilatkoztat és közvetít a megváltott emberiségnek. (94.) Ezzel kapcsolatosan a szerző arra is rámutat (88.), hogy a Kelet platonikus hagyományai mintegy felkínálták a keleti atyáknak azt az elgondolást, hogy az önmagában teljesen transscen- dens, megismerhetetlen és megközelíthetetlen Istenség előbb «formálttá» — az Igében — és azután «működévé» — a Szent Lélekben — lesz, hogy így rejtett lényegét kinyilatkoztathassa és közölhesse azokkal, akiket «az Isteni Természet részeseivé» akar tenni. Az egész műből kiérezhető az a Kelet megértésére irányuló örvendetes tendencia, melynek egyik melegágya éppen a Szent Anzelm-kollégium volt (melyen a szerző mint tanár működik), amikor a 20-as évek elején az ottani légkörből indult ki az ú. n. Amay-i mozgalom. De amilyen rokonszenves is a görög gondolkodás kutatója előtt ez a «megnyiltsàg» a keleti gondolatvilág
