Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Móra Mihály: Néhány egyházi adóügyi kérdés
156 MÓRA MIHÁLY Ez a határozat még óvatos, az egyházi adót nem tekinti közadónak, csak általánosságban jelenti ki, hogy az egyházi adó, miként a közjogi természetű adószolgáltatás is, foglalás útján le nem tiltható. Láthatólag elkerüli a világos állásfoglalást a tekintetben, hogy az egyházi adó közadó-e. De nem következetes akkor sem, amikor az egyházi adó- követelést mint költségvetési felesleget lefoglalhatónak jelenti ki. Bizonyára arra gondolt, hogy a gyakorlatban az egyházi adó a költségvetési szükségletet sem szokta fedezni és így álláspontja szerint le nem foglalható, de akkor meg felesleges és zavart okozó ez a költségvetési feleslegre utaló állásfoglalás-toldat. A fenti határozatokban kifejezésre jutó nyomon, de a közjogi magánjogi végrehajtás szétválasztásának és az egyházi adó közadó jellegének fokozottabb hangsúlyozásán indul el az a törvényszéki indokolás, amely világos okfejtésével a végleges elvi álláspont kijegecesedéséhez a legnagyobb lépést teszi meg és így külön figyelmet érdemel. Az egyházi (hitközségi) adó, úgymond, nemcsak közadó módjára behajtható felekezeti szolgáltatás, hanem valóságos közadó is ; ezt a jellegét a 600/ 1927. P. M. számú rendelet még jobban kidomborítja azzal, hogy az egyházi adót az együttesen kezelhető közszolgáltatások közé sorozza. Ezekre is vonatkozik tehát a K. K. H. Ö.-nak az a szabálya, amely szerint a közadó fejében átvett, a községek által beszedett és azok pénztárában levő közadókat sem az államkincstárnak, sem a hatóságoknak, sem a közadóknál érdekelt más testületeknek (az adott esetben a református egyháznak) magánjogi tartozásaiért végrehajtás alá vonni nem lehet. Az egyházi adó Iefoglalhatóságára nem a végrehajtási törvény az irányadó. Így tehát nem lehet arra következtetni, hogy a bíróság által eszköz- lendő végrehajtást tárgyazó törvényes rendelkezések az egyházi adó lefoglalása tekintetében tiltó rendelkezést nem tartalmaznak. A végrehajtási törvény és az azt kiegészítő rendelkezések ugyanis a magánjogi követelések végrehajtási módozatait elsősorban a polgári, magánjogi végrehajtás szabályai alá eső tárgyakra nézve szabályozzák, vagyis ama jogtárgyak tekintetében, melyek magánjogi értelemben birtokolhatok. A közjogi jogviszony tárgyaira nézve ellenben ezek a rendelkezések rendszerint egyáltalában nem, vagy csak annyiban irányadók, amennyiben az ily tárgyak lefoglalhatóságát kifejezetten megengedik, vagy tiltják. Az azonban, hogy a végrehajtási törvény és az azt kiegészítő rendelkezések valamely közjogi viszony tárgyára nézve a lefoglalhatóság szempontjából sem pozitív, sem negatív irányban rendelkezést nem tartalmaznak, még korántsem jelentheti azt, hogy az polgári úton feltétlenül végrehajtás alá vonható, mert a végrehajtási törvényen felül a tételes közigazgatási jognak és eljárásnak, így tehát a K. K. H. ö.-nak rendelkezéseit is figyelembe kell venni.1 Móra Mihály. (Folytatása következik.) 1 A pestvidéki kir. törvényszék Pkf. 1/3672/1936/11. számú végzése.
