Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Iványi János: Izrael, az Isten választott népe
IZRAEL, AZ ISTEN «VÁLASZTOTT NÉPE» 107 felsorolt valószínűsítő okok mögött egy gyökeresebb igazság húzódik meg. Egy tény, mely a próféták magatartását maradék nélkül és megnyugtatóan meg tudja magyarázni. És ez — amint azt már fentebb érintettük is — (29. 1.), abban a tapasztalásban lép elénk, hogy a próféták az üdvösség rendjének kifejlesztésében a legközvetlenebb módon a kiválasztás kegyelmi tényébe kapcsolódtak. Belőle több értéket tudtak kicsiholni, mint a másodlagos szerepet játszó szövetség eszméjéből. Önként kínálkozik tehát az a jogos feltevés, hogy értékmegállapításukban előkelőbb helyet és fontosabb szerepet tulajdonítottak a kiválasztás tényének, mint a szövetség eszméjének. Avagy egy másik kérdés. Hogy van az, hogy Izrael ama szerepének és hivatásának értelmezésében, mely neki az üdvösség történetében osztályrészül jutott, mind a mai napig annyi a hézag, a tisztázatlan kérdés, a félreértés, éspedig nemcsak az öntetszelgő zsidóság körében, hanem keresztény teológusoknál is? Nézetem szerint ennek oka főként abban rejlik, hogy bizonyos szembeszökő jelenségek megtévesztő hatása alatt a lényegtől annyira elterelődött a figyelem, hogy az arra hivatott kutató elme nem tartotta érdemesnek foglalkozni vele. A szent iratokban és a liturgiában oly sűrűn olvasott szövetség szó (melynek értelmezésénél — csak mellesleg legyen mondva — nem egyszer modern művelődési, gazdasági és társadalmi életünk eszmevilága tolakszik illetéktelenül elménkbe), gyakori előfordulásával nagy erővel ragadja meg érdeklődésünket. Azt hisszük, hogy vele kézhez kaptuk az ószövetség megértésének kulcsát. így járnak — mint azt az említett Eichrodt esetében látjuk — még komoly kutatók is. Pedig hát a szövetségi eszme egymagában nem alkalmas arra, hogy feltárja előttünk Izraelnek Jahvéhoz, az ő Istenéhez való viszonyának mélységeit és csodálatos erejét. És enyhén szólva, legalább is közeli alkalomul szolgál ahhoz, hogy Izrael szerepét és hivatását igen szükkörűvé szorítsuk össze és külsőséges vallási és nemzeti formalizmusban süllyesz- szük el. A zsidóság, — mint látni fogjuk — meg is tette ezt már az ószövetségben. Szűkkeblűségében öncélú nemzeti és faji kiváltsággá sorvasztotta az egyetemes felsőbbrendű célok szolgálatát követelő kiválasztási kegyelmet, éppen a szövetség eszméjének hatása alatt Az ószövetség népe kiválasztottság tudatának súlyát, erejét és értékét legújabban főleg két kutató hangsúlyozta : K. Galling1 és A. Weiser.1 2 Anélkül azonban, hogy a kiválasztás tényének mibenlétét és teológiai kihatásait érdeklődésük körébe vonták volna. Galling megelégedett azzal, hogy kimutassa a kiválasztottság tudatnak elsőbbségét a szövetségi eszmével szemben, megrajzolja röviden 1 Die Erwählungstraditionen Israels. Giessen, 1928. 2 Glaube und Geschichte im Alten Testament. Stuttgart, 1931.
