Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Brandenstein Béla, br.: Mégegyszer az okság elvéről
IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 89 tői. A bizonyosság forrásai u. i. egyúttal kritériumok is, az igazság biztos kritériumai. Ezek a megismerő képességek belső kritériumok. Vannak ezeken kívül objektív kritériumok (az evidentia és az alapelvek) és külső kritériumok is (az isteni tekintély, az emberiség közmegegyezése és az emberi tekintély). A legfőbb kritérium azonban az objektív evidentia. Mint e rövid vázlatból is kitűnik, a szerző a kritika kérdéseit kimerítően tárgyalja. Kár, hogy a szubjektívisták legfőbb ellenvetésének cáfolatát a pszichológiába utalja (288. 1.). Geny (Critica. Roma, 1919 a 159—164. 1.) külön tételben foglalkozik velük kritikai alapon. Mert a kérdés nemcsak lélektani, hanem kritikai is. Abban sem fog a szerzővel mindenki egyetérteni, amit az érzékek megbízhatóságáról (250—251. 1.) és a külső világ létezésének problémájáról mond (88—89. 1.). Nem helyesebb-e Genyvel (i. m. 90. 1.) azt állítani, hogy az értelem megismerési képessége fundamentális alapelv, de a kívülünk létező tárgyakra vonatkozó érzéki megismerésünk már nem az, mert ez utóbbit bizonyítani kell és lehet is? Rendkívül megkönnyítik a könyv használatát, tanítását a fejezetek végén hozott összefoglalások ; nemkülönben a fejezetek elején adott bevezetések, melyekből világos az egyes fejezetek közötti összefüggés. Ha még hozzávesszük, hogy a szerző ismeri és idézi a kritika kimerítő irodalmát egész napjainkig s hogy a modern tévedéseket alaposan bonckés alá veszi, kritikus szemmel is azt kell mondanunk : Erdey könyve megérdemli, hogy a hittudományi iskolákon tankönyvnek bevezessék, László. Kisbán Emil: A magyar pálosrend története. I. k. Budapest, Páloskolostor kiadása. 1938, 361 1. Egy szerzetesrend történelme korántsem merülhet ki a kiemelkedő rendtagok életrajzában. A szerzetesrend életközösség, amelyben a derékhadat a kicsinyek, névtelenek százai teszik. A magyar eredetű és mindig is magyar területen legjelentékenyebb szerepet játszó pálosrend a magyar szellemvilágot jó néhány elmúlhatatlan emlékű névvel ajándékozta meg. Fráter György, Széchényi Pál, Eszterházy Imre, Verseghy Ferenc, Ányos Pál, Virágh Benedek nevét minden művelt magyar ember ismeri. A rendi közösség története azonban rég elfelejtett nyomtatványokban volt eltemetve, sőt nagyrészben még feldolgozatlan levéltári anyagban rejtőzött. A kiváló tagokban eddig is ismeretes, dicső pálos múlt lelkesítette fel arra a szerzőt, aki világi ember, hogy a pálosrendnek ezt az elfelejtett és elrejtett múltját negírja. A nyomtatott művek mellett a rend középkori történetéhez felhasználta a pálos oklevélpublikációkat (amelyek kiadóját azonban fel kellett volna tüntetnie !), az újkori történethez maga végzett széleskörű, önálló levéltári kutatásokat. Bevezetésképen a rend pátrónusának, Remete Szent Pálnak az életét és ereklyéinek történetét írja meg, azután — a korviszonyokból indokolva és abba belehelyezve — elmondja B. Özséb esztergomi kanonok 1262-ben pápai megerősítést nyert rendalapítását és sorsát a szerény kezdettől a nagyszerű kiteljesedésig, amely a középkor végén csak hazánkban jóval százon
