Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Bárd János: A szenttamási oksági elv védelmében. (Folyt.)
72 BÁRD JÁNOS forma szubsztanciálisnak mondja, amely azonban magasabbrendű, altioris ordinis, mint az élettelen dolgoké. Az élőlények forma szub- sztanciálisáról a skolasztika a következő tételeket mondja ki : Omnis anima est simplex tum essentialiter, tum etiam, per se, quantitative. Immo nec per accidens ulla anima dicenda videtur quanta. Secundum autem virtutem nulla anima est tota in singulis partibus. Anima operatur potentiis a se realiter distinctis.1 Nem fejtjük ki e tételeket, csak arra mutatunk rá, hogy akik az élőszubsztanciák immanens okságát tagadják, vagy nem ismernek lényeges különbséget élő és élettelen között, vagy pedig megengedik, hogy ez a különbség tényleg fennáll, az életet azonban oly módon magyarázzák, hogy megsemmisül az élőszubsztanciák egyedisége, az élőlények nem létforrások, mert nem önmagukban bírják léttevékenységük principiumát. A szenttamási immanens oksággal szemben először három modern elmélet lépett fel : a fiziko-kémiai, a mechanikai s a biokémiai elmélet. Mind a három megegyezik abban, hogy az élő organizmus voltaképpen nem más, mint bizonyos fizikai-kémiai erők «resultánsa». Legújabban nagy sikerük van a neo-vitalista elméleteknek. Ezek az életet jól elrendezett anorganikus erőkön kívül bizonyos felsőbbrangú erőtől is származtatják. Különböznek azonban e titokzatos erő meghatározásában. Reinke dominánsoknak hívja őket s azt tartja róluk, hogy ők irányítják az organizmus ontogenetikai aktivitását. Milyen természetűek ezek a dominánsok, nem magyarázza. Neumeister és Schneider az úgynevezett psychobiologizmussal próbálkoznak. Elméletük a szenttamási szubsztanciáknak megfelelő természetű biomolekulákkal igyekszik megfejteni az életet. E molekulák éreznek, ösztönnel rendelkeznek, van bennük akarati és értelmi erő. Egy-egy organizmust az ilyen molekulák milliói alkotják. Ép azért az élő szervezet annyi életprin- cipiumból áll, ahány ilyen molekula van benne. Legnagyobb visszhangot keltett tudományos körökben Driesch vitalizmus-elmélete. Ő az organizmusok életét egy bizonyos entelechiával magyarázza, amely igen sok rokonságot mutat Aristoteles életprincipiumával. Ez a Driesch- féle entelecheia az élőlények számára minden aktivitás princípiuma. Amint a fizikában és kémiában vannak úgynevezett «konstánsok», vagyis specifikus meghatározó elemek, hasonlóképpen az élők világában is meg kell engedni egy ilyen természetű, habár magasabbrendű «konstans» létezését. Ennek nincsenek kiterjedt s teret kívánó részei, tehát nem mennyiségi elem, hanem intenzív valami, ami a virtualitások egész tömegét hordozza magában. Eddig majdnem mindenben megegyezik Aristoteles életelvével, különbözik azonban tőle abban, hogy nem 1 Remer, Philosophia Scholastica, 16. 1. és köv. és Gaetani, Tractatus de psychologia 13. és köv.
