Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Bárd János: A szenttamási oksági elv védelmében. (Folyt.)
70 BÁRD JÁNOS szubsztanciálissal adva van a szubsztancia tökéletes lényege — in ordine metaphysico. De a fizikai létrend számára ez a lényeg csak gondolati valóság minden fizikai realitás nélkül, amelynek nem feltétlenül kell létet kapnia. Hogy beléphessen a létrendbe, szüksége van létesítő okra, causa efficiensre. Mint néhány sorral feljebb említettük, ez a létesítő ok mindig kívül áll a valósítandó lényegen. A materia primából és forma szubsztanciálisból álló lényegnek sem valósító okra, sem a valósító ok adta létre nincs szüksége, hogy a maga mivoltában teljes legyen. A lét sem lép be a dolog lényegébe, mint lényeg-alkotóelem, hanem valóságot ad neki a fizikai rendben. Minden szubsztanciában ezek szerint kettős entelecheiát kell megkülönböztetnünk : először a lényeg alakulását a materia primából és forma szubsztanciálisból, ami voltaképpen csak gondolati valóság ; másodszor a lényeg átlépését a létrendbe a causa efficiens adta lét által. Kérdés már most, hogyan képzelhető el ez a kettős entelecheia, mint a szubsztancia valósulási folyamata, ha nem teremtésről, az ősok diktálta létrehívásról van szó, hanem egy másodlagos okot tételezünk fel, mint causa efficienst, amely transitiv okság révén létesíti az új szubsztanciát. Az aristotelesi általános változás-entelecheia kimondja, hogy a másodlagos okok oksági tevékenysége abban áll, hogy oki aktusukkal olyan helyzetet idéznek elő egy meghatározott materia prímában, hogy abból csakis a létesítő ok természetének megfelelő forma szubsztanciális léphessen elő. A materia prima azonban, mint ilyen, csak puszta lehet- ség, s hogy valóság lehessen, azt csak azáltal érheti el, hogy társprinci- piumává válik valamely forma szubsztanciálisnak. Vagyis a materia prima csak ott van jelen, ahol a forma szubsztanciálissal együtt alkothat valamilyen szubsztanciát. Ha tehát a másodlagos ok, mint agens naturale szert akar tenni arra a materia prímára, amely szükséges neki az új forma előhívásához, szembe kell kerülnie valamely szubsztanciával s először le kell rombolnia ennek forma szubsztanciálisát s ugyanakkor azt úgy kell elvégeznie, hogy előadódjék az a potenciális helyzet, amelyben csakis az intendált forma léphet fel. Ezt tanítja Szent Tamás is. Ő szerinte is minden változáshoz két feltétel szükséges : agens naturale s egy vele szemben álló szubsztrátum, amelyben hatását kifejtheti. E két tényezőre áll ez a két axióma : Nihil in potentia reducitur in actum, nisi per ens in actu1 és Nihil secundum idem est in potentia et actu.2 Hogy az agens naturale okként működhessék, érintkezésbe kell jutnia szenvedő alanyával. Ez abból is következik, hogy mielőtt a létesítő ok előhívná a szubsztrátum potenciájából az új formát, le kell rombolnia annak régi forma szubsztanciálisát.3 1 Comm, in physic. VIII. c. 10. 2 Contr. Gent. I. c. 13. 3 Contr. Gent. III. c. 69. és Sum. Theol. I—II. qu. 26 art. 2.
