Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Bárd János: A szenttamási oksági elv védelmében. (Folyt.)
A SZENTTAMÁSI OKSÁGI ELV VÉDELMÉBEN 67 iránt közömbös változássoron, mint causa sufficiens, megfelel erre a kérdésre : miért létezik inkább ez a változássor, mint nem létezik. E transzcendens ok szerepét illetőleg szintén nem hagy bennünket kétségben. Úgy látja, hogy ennek az oknak transzcendens volta kettős mozzanatban jut kifejezésre : először mint causa creans, ex nihilo sui et subjecti, azaz a semmiből teremti meg a dolgokat, másodszor mint causa prima, a teremtett dolgokat létükben fenntartja s tevékenységükben velük közreműködik. Innen magyarázható meg a természeti törvények egybehangzása, az esztelen lények célra törése. Egy mindent hatalma alatt tartó ok működik bennük s általuk és kormányozza őket. Ez az ok a causa prima, az ősok : Isten. Szent Tamás erélyesen visszautasítja azokat az újplatonikus és arab elgondolásokat, hogy Isten közvetlenül csak a legmagasabb Intelligenciát teremtette s erre bízta aztán az alacsonyabbrangú teremtmények létbehivását, fenntartását s kormányzását. Isten causa prima jellegének ekkora kiemeléséből azonban egyáltalán nem következik az, hogy Szent Tamás tagadja a teremtett dolgok oki mivoltát. Ellenkezőleg, ezek az ő filozófiai rendszerében valóságos erőforrások, hatóegységek s igazi oki tevékenységet fejtenek ki, csak más létrendben, mint a causa prima. Ezért adja nekik a másodlagos ok (causa secunda) elnevezést. Szerinte akkor kellene tagadnunk a teremtmények oki jellegét: 1. ha a causa prima fogalma kizárná a causa secunda oki tevékenységét ; 2. ha a teremtmények azzal, hogy oki tevékenységet fejtenek ki, maguk is teremtenének ; 3. ha a teremtmények egyedül a causa prímától állhatnának lényegi függésben. Ami az első nehézséget illeti, nyilvánvaló, hogy aki amiatt tagadja a causa secunda lehetőségét, mert a causa prima kizárja annak oki tevékenységét, nem tesz különbséget a causa sola és a causa universalissima között. Míg az előbbi tényleg kizár minden más okot valamely dolog létesítésében, az utóbbi csak azt tételezi fel, hogy mindenben és mindennel ott, illetve együttműködhessék. Ezzel nem esik sérelem a causa prima elégséges okságán, de ugyanakkor, amikor ez sértetlen marad, nem válik feleslegessé a teremtmények aktivitása. «Deus enim — mondja Szent Tamás—, sufficienter operatur in rebus ad modum primi agentis ; nec propter hoc superfluit operatio secundorum agentium. Una actio non procedit a duobus agentibus unius ordinis ; sed nihil prohibet, quin una et eadem actio procedat a primo et secundo agente.»1 Az ő szavaival válaszolunk a második nehézségre is, amely szerint a teremtmények teremtenének, ha oki tevékenységük volna : «Cum ad hoc aliquid fiat, ut sit, sicut forma non dicitur ens quasi ipsa habeat esse per hoc quod compositum est reductum de potentia in actum, qui est forma.»2 A har1 Sum. Theol. I. qu. 105. art. 5. 2 Contr. Gent. III. c. 69. 5*
