Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Marczell Mihály: A lélekelemzés kat. erkölcstudományi megítélése
A LÉLEKELEMZÉS KAT. ERKÖLCSTUDOMÁNYI MEGÍTÉLÉSE 43 gozó — a beteges traumák útján — ferdeségekbe, sőt patológiás elváltozásokba süllyeszti az embert. A tapasztalat tényleg azt mutatja, hogy az erkölcsi élet kidolgozásán fáradozó sokszor — a túlzott ijesztgetés folytán (agitur hic de peccato gravi !) — olyan fóbiás traumákat nyer, hogy idegállapota egyenesen lehetetlenné teszi a helyes erkölcsi ítélkezést (pl. skrupulózusok !). De van olyan beteges állapot is, amely a kísértések elleni küzdelemben oda fajul, hogy a normális gondolatkapcsolat helyett a legelemibb és a szexualitástól legtávolabb eső kép vagy képzet is a libido vonalára szökteti a fantáziáját. Az egészséges érzékű emberben az öltözés vagy vetkőzés az életben való helyes megjelenés gondolatcsoportját ébreszti fel és a fantázia nem csapong a szexuális kiélések területére. Azt pedig sokszor tapasztaljuk, hogy a magukat túlzott sanyargatással elnyomók ilyen irányú küzdelmekbe tévednek (flagellánsok !). Sőt azt is meg lehet állapítani, hogy a flagellum igen gyakran a perverz kielégülésnek durva eszközévé silányul... Jól tudom én, hogy ez beteges testi-lelki állapot ! De éppen arra akarom felhívni a figyelmet, hogy ennek a beteges állapotnak — az ismert hormonhatások szerepén kívül ! — a lélekelemzés olyan lélektani alapjára is figyelmeztet, amelynek megváltoztatása módunkban áll. Azt már nem ismerem el, hogy a lélekelemzők módszere az egyedüli helyes és igaz. De a módszerkutatásra reá hangol bennünket is ! Ez pedig eredmény és érték.1 De még tovább kell mennünk. Eddig csak a megítélés, a felelősség kérdésében, továbbá a bűn felé hajlás okának újabb leleplezésében tudunk újabb látással látni. A bűnös élet meggyógyítása, a bűnök kiirtása tekintetében is sokat nyerünk a mélységkutatás segítségül hívásában. A bűnnel szemben — dogmatikai szempontból — a megbocsátás szentsége a szentgyónás ; neveléstani elgondolásban pedig — a lelki kollokvium nyomán adódó irányítás. Nagyon természetes, hogy lélektanilag a bánat áll a központban, de most az eszköz kérdése jön számításba. A lélekelemzés mind a két eszköz használatát szorgalmazza. Még pedig oly erővel, hogy a feltárást és az állandó lelki kapcsolat felvételét a lelki gyógyítás jelentékeny eszközének hirdeti. A lélekelemzés erősen követeli a gyakori és részletekre kiterjedő lelki megbeszélést, mert azt tanítja, 1 Ha már most — bár egészen nem tartozik ide —- az is felvetődnék, vájjon milyen módszer segít, akkor azt kellene felelnünk : az energiák elnyomásával szemben az energiák transpoziciója. Ennek kifejtése nem tartozik mostani értekezésünk keretébe. Annyit azonban jelezhetünk, hogy lényege abban áll, hogy a testi-lelki energiákat az életszolgálat felsőbb vonalán kell értékesítenünk. Ilyen elgondolással felhasználható, értékesíthető a természetes élet energia-feleslege, de sohasem kiélve romboló, hanem értékesítve életszolgáló vonalon. (Lásd : Marczell : A bontakozó élet. Budapest, 1935. VII. k. 139. 1.)
