Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Marczell Mihály: A lélekelemzés kat. erkölcstudományi megítélése
A LÉLEKELEMZÉS KAT. ERKÖLCSTUDOMÁNYI MEGÍTÉLÉSE 29 érvénye szerint mérlegelő erkölcstudomány érdeklődés nélkül nézné ennek az újszerű tudományos búvárkodásnak és gyakorlati irány- mutatásnak erőfeszítéseit. Az erkölcstudomány tiszteletben tartja az élettani és lélektani kutatásokat ; különösen pedig a kutatás szabadságát ; de egyrészt mérlegelni akarja az elméletek értékét, másrészt az elért tudományos eredmények gyakorlati érvényesítésének módszerében érvényt akar szerezni az élet örök igazságainak és velük kapcsolatban az erkölcsi törvényeknek. Ezért foglalkozunk a lélekelemzés kérdésével. Az ismertetésünk három részre fog oszlani. Az első részben teregető módszerrel közölni fogjuk a lélekelemzés mibenlétét, a második részben lemérjük alapjait, értékét és módszerét (de mindig különösen az erkölcstudomány szempontjából !) és végezetül felhasználható értékeit fogjuk ismertetni. Az összefoglaló eredményt a befejezésben közöljük. Az első kérdés tehát így áll elénk : mi a lélekelemzés? Röviden így felelhetünk : olyan lélekvizsgálódás, amely a tudatalatti hatókat kutatva, feltárva az emberi élet belső zavarain próbál segíteni. Természetesen nagyon naiv volna az az ember, aki a teljes gyakorlati oldalról bemutató meghatározás folytán úgy gondolkodnék, hogy valamelyes receptkönyvszerű gyakorlati útmutatásról van itt szó. A pszichoanalízis az észlelt zavaros életjelenségek fellépéséből indult, azok gyógyítását kereste és szorgalmazza, de azután alapvetésben és módszerben kidolgozott vildgszemléleti irányt is teremtett.1 Azt már a kezdet kezdetén figyelembe kell vennünk, hogy a cselekvések gyökérzetét nem az egybefolyó lélek dinamikájának, hanem az anyagi hatók munkájának vagy a tudatalatti döntő érvényének tulajdonítja. Valójában az emberi cselekvéseket az olyan anyagelvű felfogáson alapuló magyarázattal és kezeléssel van dolgunk ... Ha tehát valaki a pszichoanalízis gyökérzetét keresné, az azt is mondhatná, hogy a lélekelemzés az anyagelvű életszemléletből táplálkozó lélekjelenségek magyarázata és gyógyítása ; — de még ez sem merítené ki a kérdés teljességét. A sok irányba eltolódó, szélsőségesebb és kevésbbé szélsőséges, anyagiasabb és spiritualizáltabb álláspont szerint más és más a meghatározás. A lényeg azonban az, hogy olyan módszeres kezelést kínál, amely a beteges életjelenségeket gyógyítja, vagy azok fellépését gátolja. Ezért mondja róla Bumke, hogy nem is tudomány, hanem egyszerű kezelési módszer.2 Ha pedig valaki a lélekelemző és az elemzett kapcsolata alapján akarná a pszichoanalízist meghatározni (alanyi szempont !), az azt mondhatná : a lélekelemzés a lelkek olyan dinamikus egybekapcsoló1 Nem ok nélkül mondja Schmidt, hogy a pszichoanalizis «a patológia területéről kiinduló, de csakhamar pszichológiai iránnyá fejlődő és végül pedagógiai disciplinákat szolgáltató s világnézetet alakító» irányzat. (Schmidt F. : A pszichoanalizis és a pedagógia. Budapest, 1934. 3. 1.) 2 Bumke : Die Psychoanalise. Berlin, 1931. 16. 1.
