Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Gruber Mihály: A keresztény világkép a bécsi romantikában
A KERESZTÉNY VILÁGKÉP A BÉCSI ROMANTIKÁBAN 331 lyes jogok, hanem családok jogai. Ellenkező esetben előjogokká, kiváltságokká lennének. Pedig éppen a személyes szabadság kinövései és túltengése ellen létesültek a családok jogai és szabadságai. A nemesség t. i. közjogi és nem magánjogi természetű.1 Ez az értelme a középkori hűbériségnek is, amely a földbirtok haszonélvezetéért a személyiség áldozatos odaadását kívánja a közösség érdekében ; ez a hűbéri szolgálat igazi értelme. Ha pedig a történelemre gyakorolt hatását nézzük, itt látjuk az uralkodás és engedelmesség legszebb egyensúlyát, a szabadság és tekintély állandó kölcsönhatását, amely nem fakad más forrásból, mint a keresztény eszmék hatásából.2 Látható, hogy a romantikus gondolkodók előtt általában a középkori állami és társadalmi rend lebeg példaként. Távol áll azonban tőlük, hogy a multat minden változtatás vagy módosítás nélkül akarnák feltámasztani és a természetes továbbfejlődést megakadályozni. Schlegel hangsúlyozza, hogy a rendek keresztény s ezért enyhe elkülönítésén alapuló szervesen elrendezett állami alkotmánynak minden történelmileg adott újat figyelemmel kell kísérnie és mihelyt valóban annak igazolódik, el kell ismernie és régi rendjébe illesztenie. Különösen pedig gondját kell viselnie annak a legalsó dolgozó osztálynak, amelynek születése és isteni rendelés folytán a legnehezebb és legnyomasztóbb sors jutott osztályrészül. Ezeknek sorsán minden lehető könnyítést meg kell tenni, amely csak az egész javával összeegyeztethető. A haladásnak az újabb intézmények korszerű beillesztésének példáját már a középkori császárság is megadta, amikor beillesztette uralkodó rendjébe a városokat és a polgári rendet.3 Ez a rendi tagozódás az állam alapja és az államjog biztositéka. Az állam eszméje és hivatása szempontjából azonban nem mellékes az államforma, tehát a hatalom gyakorlásának a módja sem. Ennek két fő elve van, a monarchikus és a republikánus. Schlegel az utóbbit sem tartja a keresztény állam eszméjével összeférhetetlennek, de úgy látja, hogy az állam isteni rendelésen nyugvó alapja és megszentelt jellege jobban érvényesül az örökletes monarchiában, ahol legalább egy pontban, közvetlenül érintkezik az istenséggel, az isteni igazságossággal és tudatában van annak, hogy számadással tartozik ennek az ítélőszéknek.4 Az állam t. i. nem a szerződésen alapszik, hanem a hiten, amely azt vallja, hogy minden államhatalom Istentől ered. Ez a hit azután arra is kiterjed, hogy van egy, a Gondviseléstől erre kiszemelt ember, egy magasabb születésű ember, vagy — mint Novalis mondja5 — egy eszményi ember és ezen a feltevésen alapul a monarchikus gon1 Müller: Elemente der Staatskunst. IX. 2 Müller: Elemente der Staatskunst. XIV. 3 Schlegel: Philosophie des Lebens 433. lap. 4 Schlegel: Philosophie des Lebens 397. lap. 6 Novalis: Glaube und Liebe, Herdflamme 8. 155. lap.
