Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Gruber Mihály: A keresztény világkép a bécsi romantikában
328 GRUBER MIHÁLY A modern többségi elv oda vezetett, hogy az államjog a magánjogot elnyelte.1 Az evangélium kimondotta a jog és politika két alapelvét. Az egyik : Omnia ergo quaecumque vultis, ut faciant vobis homines, et vos facite illis. A másik : Qui maior est vestrum, erit minister vester ; qui voluerit inter vos primus esse, erit vester servus.2 Ezeket a gondolatokat, a tudománynak ezt a hierarchiáját, hatóerejét és működési területét azonban legjobban az az állam biztosíthatja, amely az ő isteni rendelésén nyugvó alapjait helyesen felismerte,3 mert az állam végső létokát Isten teremtő akaratában bírja. Ezért a keresztény államot a történelem is igazolja.4 Ami pedig a múltban tartósnak, szóval időállónak bizonyult, arról joggal feltehető, hogy ezután is maradandó lesz. Múller szerint az igazi államférfiú arra a kérdésre, vájjon mi nyújt neki biztosítékot arról, hogy alkotása maradandó lesz, azt fogja felelni : »Erre biztosítékot egyedül a múlt tapasztalatai nyújtanak, mert minél bensőségesebben és hívebben simulok ahhoz, aminek maradandó volta kiállotta a próbát, annál inkább remélhetem, hogy magam is maradandó leszek.»5 Alkotmány, törvények stb. tehát nem cserélhetők, akár a ruha. Éppen a francia forradalom igazolta, hogy az államot lényegétől fosztotta meg az ember, pedig azt hitte, hogy csak elavult, lényegtelen dolgoktól fosztotta meg. Ha az állam lényegét meg akarjuk érteni, középpontjába, szívébe kell magunkat helyeznünk. Mi tehát az államnak lényege és hivatása? Schlegel szerint az állam az emberek egymáshoz való külső viszonya által szükségessé vált társaság. Célja, hogy az embernek biztosítsa azokat a földi javakat, amelyek az ő magasabb művelődéséhez és fejlődéséhez feltétlenül szükségesek ; elhárítsa azokat az akadályokat, amelyek ennek útjában állanak, létrehozza, segítse és tökéletesítse azokat az eszközöket és intézményeket, amelyek ezt szolgálják. így az állam tulajdonképen erkölcsiségre nevel, azonban csak negatív viszonylatban, mert csak az objektív külsővel az erkölcsös cselekedettel törődik. Maga az erkölcs tehát, a belső lényeg, a lelkiismeretesség, jámborság egészen más területre valók, ahová az ő uralma nem terjed.6 Az állam maga nem az erkölcsös embert neveli, hanem arra neveli az embert, hogy bizonyos életformák között végezhesse kötelességét és a közösség tagjává, vagyis polgárrá legyen : ezek a formák a rendek. Müller szerint is7 a korporációknak az elve az összefogás, a koncentráció és ezért az államra nézve hasznosak. Schlegel pedig határozottan azokhoz csat1 U. a. 193. lap. 2 Müller: Von der Notwendigkeit etc. id. kiad. 210. lap. 3 Schlegel: Philosophie des Lebens. 471. lap. 4 U. a. 284. lap. 5 Müller: Elemente der Staatskunst IV., Herdflamme 1. 67. lap. 6 Schlegel: Philosophische Vorlesungen II. Bd. 328. és k. 1. 5 Müller: Elemente der Staatskunst II.
