Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Zimándi Pius: Pázmány Péter a társadalmi kérdésről
248 ARTNER EDGÁR emlékműveket, az archaeologiai emlékek zöme nem a szerző nézetét tartotta fenn, nem azt a vélekedést, amelyet az illető jónak látott az olvasó számára előadni, hanem az élet spontán megnyilatkozásait. Valamiképen az összes emlékekre is vonatkoztatható, amit Mommsen különösen a feliratos emlékekről mondott : nem az irodalom emlékei, hanem az életéi.7 Közben a katolikus hagyományú római iskola is erőteljesen folytatja a kutató és feltáró munkát, és így nemcsak lépést tart az Örök Városon kívüli mozgalmakkal, de sok tekintetben még tartja vezető szerepét. A klasszikus régészettel párhuzamban haladva módszer tekintetében is, ma már a keresztény lelőhelyek feltárása és az azokban talált bárminő emlék konzerválása a legmodernebb tudományos eredmények felhasználásával történik ; igénybeveszik pl. az egyes rétegek és leletek helyszíni felvételénél a fototechnika legkorszerűbb vívmányait,8 a keresztény archaeologiai emlékek közzétételénél épúgy tekintetbe veszik a legkülönfélébb tudományszakok szempontjait, amelyeket érdekelhet valamely oldalról a dolog, mint az az egyetemes régiségtan kiadványaiban meghonosult stb. Főleg pedig a pár évtizeddel ezelőtt még nem ritkán ötletszerűnek mondható munka újabban rendszeresebbé kezd válni. Ez szoros összefüggésben van a Szentatya által alapított keresztény régészeti intézet működésével, amely rendszeres oktatásban részesíti a fiatal archaeologus nemzedéket és így lehetővé teszi köztük a munkafelosztást. Ennek az intézménynek igazgatója, Kirsch, akit ma a római archaeologiai irányzat egyik fő oszlopának tekinthetünk, egy évtizeddel ezelőtt pontosan körvonalazhatta már az ókeresztény régiségtan jellegét, tudományos módszerét és egyben megjelölte azokat a területeket, amelyeken a legtöbb és legsürgősebb feladat várt akkor megoldásra. Két részt különböztetett meg e tudományágban. Az első, előkészítő tevékenységet három főmozzanatra osztotta, amelyeknek ismét több részük van. így az anyag feltárásának (heurisztika) feladatkörében megemlékezett a topográfia, muzeografia, statisztika és bibliográfia szükségességéről. A második előkészítő mozzanathoz tartozónak, azaz a kritika részlettanulmányai gyanánt jelölte meg az emlékek autentikus voltának, kronológiájának és annak a körülménynek vizsgálatát, hogy azok mire készültek eredetileg. Végül harmadszor szükségesnek találta a leletek származásának, természetének és jelentőségének tisztázását. Csak miután mindezek elkészülnek, akkor lehet áttérni az ókeresztény archaeologia második és jő tevékenységére : a minden oldalról megvilágított 7 Id. Kaufmann : Handbuch der altchristl. Epigraphik, Freiburg im Br. 1920. Hozzáteszi : olyan a különbség, amely az írott kútforrásokból ismert kor és az emlékek alapján megvilágított közt van, mintha valamely leírásból ismert országot beutazunk. Grossi-Gondi még arra a tényre is rámutat, hogy az epigrafikus emlékek annyival is autentikusabbak, mert eredetiben maradtak ránk és nem többé-kevésbbé hibás átiratok közvetítésével. (Trattato di epigráfia cristiana, Roma, 1920.) 8 Dőld A. : Die Leica als Aufnahme-Apparat bisher noch unphoto- graphierbaren Katakomben-Monumente. (Rivista di arch, crist. 1936, 349.) \
