Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Orbán László: Az igehirdetés teológiája
218 ORBÁN LÁSZLÓ hogy a Vaticanum hagyományos értelemben használja a kinyilatkoztatás fogalmát és említést tesz a természeti kinyilatkoztatásról is. Helytelen és elhamarkodott dolog volna azonban ezt a hitvédelmi kényszerűségből célzatosan kisarkított és szűkreszabott fogalmat minden további nélkül a teológia alapjának kikiáltani. Mi tehát a kinyilatkoztatás teljes, keresztény értelme, amelyről való beszélés és tudomány a teológia? A Szentírás nyelvén és többszörös tanúsága szerint a kinyilatkoztatás elsősorban nem természetfeletti tudás, vagy igazságok közlése, még kevésbbé az Istenről és isteni dolgokról, az evilági történésekből, a természetes ész útján szerzett theodicea, bölcseleti rész és szaktudomány, hanem egy «önmagában véve rejtett tényállásnak aktuális leleplezése».1 Tehát nemcsak új hitigazságok kinyilatkozása, hanem magának Istennek az örök kárpitok mögötti titkos rejtekéből való kilépése, «re-velálása», régmeghirdetett országának és uralmának várvavárt valóságos messiási beköszöntése, amely «regnum Dei intra vos», jóllehet már Krisztus megjelenésével kezdetét vette, a történelem folyamán csak lassan, fokozatosan nyilatkozik meg és sodródik a végkifejlet felé, mígnem az utolsó ítélet drámai pillanataiban kiteljesedett valósággá válik : «secundum haec erit, qua die Filius hominis revelabitur•». (Le. 17, 31.) A krisztusi kinyilatkoztatás e szerint valójában Krisztus dicsőségben való eljövetele, melynek minden nagyszerűsége csak az eschatonban mutatkozik majd meg, bizonyos mértékben azonban már itt e földön is megnyilvánul azoknak, kiknek lelki szemei az isteni kegyelem ráhatására engedelmesen megtárulnak. Szükségtelen bizonyítanunk, hogy a reveláció ilyen értelmezése sem párhuzamul, sem előfutárként, sem holmi előfeltételként meg nem tűri maga mellett a revelatio naturalis pseudofogalmát, mellyel egyébként már a Szentírás is nem egyszer homlokegyenest szembefordul : «Beatus es Simon Bar Iona, quia caro, et sanguis non revelavit tibi, sed Pater meus, qui in caelis est.» (Mt. 16, 17.) Az sem szenved kétséget, hogy a kinyilatkoztatás e teljes értelmében, mint az Istennek, az ő országának, a Messiásának a túlvilágból való kilépése és aeonunkba való belépése, több, mint csupán igazságok közlése (bár ezt is magába zárja) és mivel nem mozdulatlan tény, lezárt kész állapot, hanem fejlődő dinamikus folyamat, merev tudományos rendszerbe be nem szorítható : «ita ut nihil vobis desit in ulla gratia, expectantibus revelationem Domini nostri Jesu Christi. Qui et confirmabit vos usque in finem sine crimine in die adventus Domini nostri Jesu Christi». (I. Cor. 1, 7.) Következésképen a teológiának nem egyetlen feladata : «a dogmákat kiemelni a kinyilatkoztatás forrásaiból, igazolni kinyilatkoztatott 1 G. Kittel, Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament III. (1938) 595. o.
